A muffin sikerének titka az egyszerű elkészítésében rejlik és szinte a végtelenségig variálható. Hármat is kipróbálunk: csokisat, ananászosat és almásat.
Muffin-mánia

Csokodés muffin - klasszikus kedvenc

Hozzávalók: 10+5 dkg keserű csokoládé, 15 dkg vaj, 10 dkg porcukor, 1 evőkanál instant kávé, 3 tojás, 5 dkg mazsola, 1 dl tej, 25 dkg liszt, 1 csomag sütőpor, csipet só

Tegyük az összetört keserű csokoládét egy fém keverőtálba, adjuk hozzá a vajat, a porcukrot és az instant kávét, majd vízgőz fölé helyezve olvasszuk meg.

Vegyük le a gőzről, és ha kissé kihűlt, keverjük bele a tojásokat, adjuk hozzá a mazsolát és a tejet. Ezután a sütőporral és sóval elkevert lisztet is dolgozzuk az olvasztott csokoládés keverékhez. Töltsük háromnegyedig a sütőformákba, majd minden egyes muffin közepébe nyomjunk egy-egy darab csokoládét.

Süssük előmelegített sütőben 170 fokon 20-25 percig. A megtöltött formákba csokoládé helyett tehetünk rumos, konyakos cseresznyét vagy meggyet is, de dughatunk bele aszalt szilvát is, vagy megszórhatjuk szeletelt mandulával, durvára tört dióval, mogyoróval.

Ananászos muffin - fordított finomság

Hozzávalók: 1 doboz ananászkonzerv, háromnegyed +fél pohár barnacukor, negyed pohár vaj, negyed pohár + 2 evőkanál méz, másfél pohár liszt, fél pohár búzakorpa, 1 teáskanál sütőpor, 1 teáskanál szódabikarbóna, 1 csipet só, 1 tojás, 1 pohár natúr vagy ananászos joghurt, fél dl étolaj

Ennek a muffinnak az alja lesz a teteje, a fordított süteményekhez hasonlóan. Elsőként készítsük el az aljára kerülő tölteléket. Az ananászkonzervet szűrjünk le, majd a gyümölcsdarabokat aprítsuk fel kisebb kockákra. Tegyük egy tálba, majd adjuk hozzá a háromnegyed pohár barnacukrot, a megolvasztott vajat, negyed pohár mézet, majd keverjük jól össze. A tésztához egy tálba kerüljön a liszt, a búzakorpa, a sütőpor, a szódabikarbóna, a csipet só és fél pohár barnacukor. Ezeket keverjük össze.

Üssük egy másik keverőtálba az egész tojást, adjuk hozzá a joghurtot, az étolajat és 2 evőkanál mézet. Jól dolgozzuk össze, majd kis adagokban keverjük hozzá a lisztes keveréket is. A papírformákkal kibélelt muffinsütők aljába kanalazzunk egy evőkanálnyi ananászos-vajas keveréket, majd tetejére töltsük háromnegyedig az összekevert tésztát. Előmelegített sütőben süssük 170 fokon 20-25 percig. Ha elkészült, hagyjuk kihűlni, majd óvatosan fejtsük le róla a sütőpapírt. Fordítsuk fejre és úgy tegyük a tányérra.

Almás muffin - reggelire kitűnő

Hozzávalók: 1 pohár sima búzaliszt, 1 pohár teljes kiőrlési búzaliszt, 1 csipet só, 1 evőkanál sütőpor, 3 evőkanál cukor, 2 tojás, 2 dl tej, 10 dkg vaj, 2 db alma, 1 teáskanál almásrétes-fűszerkeverék

Öntsük egy tálba és keverjük össze a liszteket, a sót és a sütőport. Egy másik tálkába üssük a tojásokat, adjuk hozzá a cukrot, a tejet, az olvasztott vajat és a meghámozott, kockákra felvágott almát.

Kis adagokban, állandó keverés mellett adjuk a lisztes keveréket a tojásoshoz. Jól dolgozzuk össze, majd a papírkapszulával bélelt muffin sütőformákat töltsünk meg háromnegyedig a masszával.

Tegyük előmelegített sütőbe, majd 160 fokon süssük 15-20 percig. Érdekesebbé tehetjük, ha a tésztába egy teáskanálnyi almásrétes-fűszerkeveréket keverünk.

Forrón, vajjal megkenve a legfinomabb.