Karácsonyi ajándékötletnek is nagyszerű ez a finom és különleges lekvár. Készítsetek belőle egy jókora adaggal, és lepjétek meg szeretteiteket!

A grapefruitokat és a narancsokat éles késsel hámozzuk meg, úgy, hogy a fehér bőrét is vágjuk le. Vágjuk négyfelé, majd a közepén húzódó fehér erezetet vágjuk ki, utána aprítsuk kis darabokra. Tegyük egy fazékba, adjuk hozzá a mandarinok kifacsart levét, az aszalt vörösáfonyát és a cikkekre vágott, felszeletelt zöldcitromot is. A zöldcitromnak nem kell a héját levágni.
Keverjük össze a lekvárzselésítővel, hagyjuk állni fél órán keresztül, majd tegyük fel főni. Ha már felforrt, adjuk hozzá a cukrot és forraljunk rajta még egyet. Tisztára mosott befőttesüvegekbe töltsük a még forrásban lévő lekvárt, zárjuk le azonnal, állítsuk fejre (így nem kell tartósítószert használnunk), majd őt perc múlva tehetjük is az éléskamránk polcaira.
Ügyeljünk arra, hogy a lekvár alapanyagainak mennyisége megegyezzen a lekvárzselésítőn feltüntetett mennyiségekkel.






2011-01-10 11:16
2010-12-03 11:32
Nagyon megtetszett a citruslekvár ötlete és el is határoztam, hogy karácsonyra meglepem vele a családomat. Nem tudja véletlenül, hogy a megadott mennyiségekből hány dl lekvár készül el? Hétvégén el szeretném készíteni.
Köszönettel: Floriboyka
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.