A padlizsán vagy tojásgyümölcs a burgonyafélék családjába, a csucsor nemzetségbe tartozó növényfaj, zöldségnövény.

Hozzávalók:

Tésztához:

  • 25 dkg liszt
  • 2 dkg élesztő
  • 6 evőkanál olívaolaj
  • csipetnyi só
  • csipetnyi cukor
  • 20 dkg vöröshagyma

Feltéthez:

  • 2 db kisebb padlizsán
  • 2 fej fehér édes hagyma
  • 3 szem paradicsom
  • 4 evőkanál padlizsánkrém
  • só, darált bors
  • 10 dkg kecskesajt
  • 2-3 ág friss oregánó
  • 3 evőkanál olívaolaj

Padlizsános pizza

Szeleteljük fel vékony körülbelül fél centis szeletekre a padlizsánt, majd forrósítsuk fel az olívaolajat egy nagy serpenyőben. Tegyük bele a padlizsánszeleteket, daráljunk rá borsot, szórjuk meg sóval és tépkedjünk rá az oregánólevelekből. Állandóan kevergetve addig pirítsuk, míg a padlizsán puha és szaftos nem lesz. Ha elkészült, vegyük ki a serpenyőből. Öntsünk még egy evőkanálnyi olívaolajat a serpenyőbe, és tegyük bele a szintén fél centis szeletekre felvágott hagymát, erős lángon pirítsuk mindkét oldalát egy-egy percig. A hagymakarikákat ne csak egyszer fordítsuk meg, vigyázzuk ne essen szét.

A tésztához öntsünk 125 ml langyos vizet egy kis edénybe, tegyünk hozzá egy csipetnyi cukrot, sót, morzsoljuk bele élesztőt, csorgassuk bele a maradék olajat, majd keverjük jól össze. Tegyük langyos helyre és futassuk fel 15 perc alatt.

Szórjuk a lisztet egy dagasztótálba, öntsük rá a kovászt, adjuk hozzá a megpirított hagyma felét, majd dagasszuk lágyabb kenyértésztává. Takarjuk be konyharuhával, és kelesszük kétszeresére.

A megkelt tésztát borítsuk liszttel meghintett deszkára, majd formázzunk belőle fél maréknyi gombócokat. Nyújtófával nyújtsuk ki egy centis vastagságúra, majd helyezzük egy sütőlapra.

Kenjük meg alaposan a kinyújtott tésztát padlizsánkrémmel, majd osszuk el a tetején először a megsütött padlizsánszeleteket, tetejére tegyük a sült hagymakarikákat, és a paradicsomszeleteket. Szórjuk meg oregánólevelekkel, és osszuk szét a tetején a vékonyra felszeletelt kecskesajtot.

Tegyük előmelegített forró 180 fokos sütőbe, és süssük körülbelül 15-20 percen keresztül. Ha elkészült, még melegen vágjuk kisebb darabokra, tegyük nagy tányérokra, melléje friss és ropogós salátaleveleket, vagy bazsalikomlevéllel ízesített paradicsomsalátát tálaljunk.

A padlizsánkrém helyett megkenhetjük a pizzatésztát bazsalikompesztóval vagy paradicsomszósszal is.