Várd vendégeidet ezzel az ötórai teához is jól illő, illatos teasüteménnyel!

Narancsos linzerrudak 

Hozzávalók:

  • 2 narancs héja
  • 15 dkg vaj
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 7 dkg porcukor
  • 1 tojás sárgája
  • 1 csipetnyi só
  • 1 evőkanál étkezési keményítő
  • 20 dkg liszt
  • 5 dkg darált mandula
  • 1 evőkanál natúr joghurt

Elkészítése:

Tegyük a szobahőmérsékletű vajat egy keverőtálba, adjuk hozzá a porcukrot, sót és a vaníliás cukrot, majd elektromos keverővel habosítsuk öt percig. Keverjük bele a tojás sárgáját, joghurtot, és még további két percig közepes fordulaton habosítsuk.

Egy kis tálban keverjük össze a lisztet az étkezési keményítővel, a narancs apró kockára összevágott héjával és a ledarált mandulabéllel. Kis adagokban dolgozzuk a vajas alaphoz, majd borítsuk egy deszkára.

Jól gyúrjuk össze, majd tegyük egy tányérra, fedjük le fóliával, ezután pihentessük a hűtőszekrényben fél órán át. Nyújtsuk ki a tésztát fél centiméter vastagságúra, majd vágjuk fel 10-12 centis rudakká.

Tegyük sütőpapírral borított sütőlemezre, és előmelegített sütőben süssük 160 fokon 8-10 percig.

Ha elkészült, hagyjuk kihűlni, majd tegyük egy jól záródó üvegedénybe.