Biztosan te is próbálkoztál már a piacon megvásárolt, cserepes bazsalikom ápolásával, ám pár nap után a növény teljesen elhagyta magát, és mehetett a kukába. Mit tegyünk, hogy ez ne így legyen?

Nagyképű mozdulat, de irigylésre méltó, amikor a különböző főzőműsorok szakácsai saját kezűleg termesztett, friss fűszerrel ízesítik az éppen elkészítés alatt álló ételt. Mindenki tudja, hogy mit jelent a friss, aromás fűszerág, mennyire felfrissíti, izgalmassá teszi az adott ételt. Míg a szárított fűszerekben koncentráltan vannak jelen az ízek, addig a frissen szedett fűszerekben oldottabban, lágyabban, nem annyira határozottan jelennek meg.

 Fűszerkert a teraszon

Sokan kérdezhetnék most, hogy nem a friss növény-e az erősebb ízű? Nem, hiszen a friss levelek nedvesek, így oldottabban, nem nagy koncentrációban van jelen az íz. Ha kiszárítjuk, térfogatuk is csökken, a szárítás hatására kipárolog a víz, viszont az aroma, ami az illóolajba van elzárva, tömörödik. Ha egy teáskanálnyi friss fűszerrel ízesítünk, akkor nem sokat érezhetünk, de ha ugyanannyi szárítottat használunk, sokkal határozottabb ízt érhetünk el. Ezért is szoktam mondani, hogy a friss fűszernövényekkel pazarlóbban bánjunk.

 Fűszerkert a teraszon

Hogy mi is lehessünk nagyképűek és még finomabb kajákkal lássuk el szeretteinket, megkértük szakácsunkat, árulja el, hogyan kell okosan gondozni egy otthoni fűszerkertet.

Rustica aromatica

Nézzünk szét a lomok között: jó hasznát vehetjük a 10-15 éve kiöregedett konyhai cuccoknak - ami régen jó volt, az jó lesz ma is. A nagymama régi kedvenc leveses fazeka, kuglóf-formája, őzgerinc sütőformája vagy kimustrált halpároló edénye mind-mind a fűszereink ágyai lehetnek. Ezeknek az alját ki kell lyukasztani vagy vastag fúróval meglékelni, hogy a felesleges víz kifolyjon, másképp a gyökerek "megfulladnak". A lomtalanításra szánt komód vagy konyhai kredenc fiókjait töltsük meg termőfölddel, akár ezekbe is ültethetünk fűszernövényeket.

 Fűszerkert a teraszon

Virágládába a kedvencekkel

A legkorábbi friss, cserepes fűszernövényünk - amit a piacokon is be tudunk szerezni - az a metélőhagyma, más nevén snidling. Ha már többször megnyirbáltuk, apró, pici hagymáit ne dobjuk ki, ültessük szabad földbe. Jól érzi majd magát a veteményes kert szélében, de kiváló hely neki a virágoskert szegélye is. Lila virágai (persze, ha nem vagdossuk állandóan) jól mutatnak a kertben.

 Fűszerkert a teraszon

Ha csak két virágládányi helyünk akad, oda a kedvenceink kerüljenek. Jól megfér egymás mellett a kis növésű kakukkfű, a majoránna és az oregánó, de a bazsalikomot, a zsályát és a citromfüvet nem tanácsos összeültetni más növényekkel, mert ezek terebélyes hely- és napfény igényűek.

A beültetett ládát napfényes helyre tegyük, mert fontos, hogy a fűszernövények leveleit folyamatosan érje a nap, hiszen az ízüket a napsugár adja. A napfénytől alakul ki az illóolajuk, amelyek megadják a fűszer zamatát. Minél erősebben süti ezeket a nap, annál intenzívebb az aromájuk.

 Fűszerkert a teraszon

A mindig szomjas menta

Kiskert, hobbikert, virágoskert, árokpart, akár sziklakert mind-mind szóba jöhet a fűszernövények termesztésére. A legfontosabb szabály: a terebélyesebb fajtákat (genovai bazsalikom, zsálya, citromfű, lestyán) ültessük a terület sarkaiba. Vigyázzunk arra, hogy minden egyes példánynak hagyjunk életteret. A bazsalikom esetében 30-40 cm tőtávolságot érdemes tartani, a zsálya viszont ettől nagyobb helyigényű, neki a fél méter is kevés lehet.

 Fűszerkert a teraszon

Kakukkfűből többfélét ültethetünk: ez a növény imádja a sziklákat - de ugyanez mondható el a levenduláról is.

 Fűszerkert a teraszon

A menta fajtákat ültessük vízcsap, patak vagy kerti tó közelébe, mert imádják, ha állandóan nedves körülöttük a talaj. Ezek olyan magányos növények - nem tűrik a társakat -, amelyek a mocsaras-vizenyős legelőkön őshonosak. A menta nem csak a mojitóba jó, használhatjuk bárányételek, saláták, csokoládék és frissítő italok ízesítésére is.

Cserepes fűszernövények

A cserepes fűszernövény megvásárlása előtt győződjünk meg arról, hogy a palánta friss: ha levelei sárgák, fonnyadtak, kiszáradtak, semmi esetre sem vegyük meg. Ha megvettük, otthon azonnal ültessük át egy nagyobb edénybe. Ne engedjük, hogy virágba boruljanak, mert akkor az összes energia a virágok és magvak fejlődésére irányul. Vágjuk vissza, mert így a levélfejlődést tudjuk elősegíteni.

 Fűszerkert a teraszon

Amelyek átvészelik a telet...

Néhány faj átvészeli a zord, téli hideget és tavasszal újra életre kel, ilyen a kakukkfű, a zsálya, a citromfű, az oregánó, a metélőhagyma, a menta, a lestyán és a majoránna.

Fűszerkert a teraszon 

... és amik nem

A rozmaringot, babért a fagyok beköszönte előtt érdemes zárt, világos verendára bevinni, ahol legkevesebb 10-12 fok között átvegetálja a telet. A bazsalikom viszont sokkal kényesebb portéka, már plusz 10 foknál elpusztul. Ezt évente újra kell ültetni.

Tetűinvázió

Akár egy szezon konyhakert termését is tönkreteheti egy levéltetű-invázió. A biogazdák előszeretettel használják némely fűszernövény jótékony hatását a kártevőkkel szemben. Ha kultúrnövények közé bazsalikomot, fokhagymát és büdös-virágot ültetünk, ezek az aromájukkal távol tartják az apró állatkákat.

Amennyiben lehetőségünk van több fűszernövényt termeszteni, a télre szánt leveleket mindig erős napsütésben szedjük le. Ezeket árnyékos, szellős helyen szárítsuk, kis csokrokba összekötve, fejjel lefelé lógatva hagyjuk állni hetekig. Papírtasakban, zárható öblös üvegben, vagy vászonzacskóban tároljuk.