Valljuk be őszintén, ebben a tikkasztó melegben kinek ne esne jól egy jéghideg házi készítésű nyalat. Félre a piszkos fantáziát, most Bagaméri dermesztően jeges ötletei következnek.


A sorbet (szorbet, sörbet) tulajdonképpen nem más, mint jégkása, csak így sokkal elegánsabbnak tűnik, és esetleg többet lehet érte elkérni a vendéglátóipari egységekben. Ne tévesszük össze a jégkásának nevezett, bizarr színekben és még bizarrabb ízekben árusított jégkásaszerű készítményekkel!

Az igazi sörbet hagyományosan (valódi) gyümölcsből és jégdarából készül. Különösebb szaktudást és ügyességet nem igényel az elkészítése, de aki elmélyedne a sorbet-készítés rejtelmeiben, az az Interneten bőséges szakirodalmat lelhet technikai részeket illetően. Az is mellette szól, hogy kalóriaszegény, így a diétázóknak sem lehet ellene kifogásuk. Két fogás között, vagy a főétkezés végén javasolt felszolgálni, mivel megnyugtatja a gyomrot és segíti az emésztést.

Teremtéstörténeti áttekintés

A sorbet pontos eredetét balladai homály fedi. Különböző nációk akarják a magukénak tudni a feltalálás jogát és az ezzel együtt járó elismerést, és ezt mindenféle legendákkal, anekdotákkal próbálják bizonyítani. Ami biztos, az az, hogy az első sorbet valamikor az ókorban készülhetett. Az egyik eredetmonda szerint Néró, római hadvezér Alpok-béli átkelésekor hódarát kevert össze mézzel és borral. (Bár előttem rejtély, hogy a mediterrán klímához szokott emberek miért kívánnak meg jeges hűsítőt az egyébként nem túl forró éghajlatáról híres Alpokban...) A hűsítő sorbet feltalálását a kínaiak is magukénak érzik, akik néhány ezer éve keverik és fogyasztják a gyümölcsökkel mixelt hódarát. Ha a szó etimológiai elemzésébe bonyolódunk, akkor viszont az a valószínű, hogy arab eredetű a desszert. Tehát a sorbet eredete nem tisztázott, az azonban biztos, hogy nem a pórnép hűsítője volt.

Elkészítés

Ma viszont bárki elkészítheti ezt a desszertet. Egész nyár folyamán készíthetünk jégkását a szezonális gyümölcsökből. 1 adaghoz 5 -10 deka gyümölcsöt számoljunk. Az elkészítés pofonegyszerű, de ha nagy alkotói kedvet és elszántságot érzünk magunkban, akkor természetesen bonyolíthatjuk is. Az alaprecept: egy pohárnyi jeget turmixgépben daráljunk le, adjuk hozzá a gyümölcsöt és néhány csepp citromlevet. Magas pohárban szívószállal, vagy ha szilárdabb halmazállapotú, akkor kisebb tálkában tálaljuk, tetejét levendulával , menta- vagy citromfű levéllel díszítsük. Felnőtteknek alkoholos változatot is készíthetünk pezsgő, bor, vodka felhasználásával.

Gyümölcs-sorbet 3 lépésben

Gyümölcs-sorbet

Először készítsük el a cukorszirupot: 2/3-ad rész cukrot keverjünk el 1 rész vízben. A gyorsabb oldódás miatt egyszer forraljuk fel a cukros oldatot, majd hűtsük le!

Turmixoljuk le a gyümölcsöt/ket! Fokozza az ízhatást, ha citromlevet vagy lime-t keverünk hozzá.

Vegyítsük a gyümölcspépet a lehűtött sziruppal, majd tegyük a mélyhűtőbe 1 órára. Onnan kivéve botmixerrel törjük kásává a megfagyni készülő elegyet.

Tegyük vissza a mélyhűtőbe és ismételjük meg még egy-kétszer az akciót!

A cukoradag egyéni ízlés függvényében csökkenthető, főleg ha nem valamelyik savanykás gyümölcsből (citrom, lime) készítjük a sorbetet.

Körtefagyi

Körtefagyi

Hozzávalók:

  • 6 db érett körte
  • 200 gr cukor
  • 1 db citrom leve
  • 300 ml víz
  • 100 ml körtepálinka
Tisztítsuk meg a körtéket, vágjuk ki a magházát, és aprítsuk fel kis darabokra. Egy kis lábasba öntsük bele a vizet és a cukrot. Forraljuk fel, majd hűtsük ki.
Egy edénybe keverjük össze a körtét, a cukor szirupot, a citrom levet és a pálinkát. Vigyázzunk ne használjunk sok alkoholt, mert akkor nem fog megfagyni a fagylaltunk. Öntsük az egészet egy lapos fém tálkába vagy egy tepsibe.

Tegyük mélyhűtőbe legalább egy napra. Óvatosan törjük össze nagyobb darabokra, és az egészet tegyük egy elektromos gyorsvágó gépbe. Addig aprítsuk meg sima fagylaltkrémet nem kapunk. Azonnal visszatesszük a mélyhűtőbe. Tálaláskor egy-egy gombócot teszünk egy kehelybe, friss körtével és körte pálinkával kínáljuk.

Zöldcitromos sorbet

Zöldcitromos sorbet

Hozzávalók:

  • 30 dkg cukor
  • 0,5 liter víz
  • 4 db zöldcitrom

Tegyük a vizet egy kis lábasba, adjuk hozzá a cukrot és forraljuk legalább öt percig, majd hagyjuk kihűlni. Az alaposan megmosott citromok háját reszeljük le. A maradék háját a citromról éles késsel vágjuk le, húsát vágjuk kis kockákra. A lereszelt hájával együtt keverjük a cukorsziruphoz. Öntsük műanyag dobozba, és egy napra tegyük a fagyasztó szekrénybe.

Másnap vegyük ki, törjük kis darabokra, majd a jégdarabokat tegyük egy konyhai gyorsvágó gépbe. Ha túl keményre fagyna a citromos jég, várjunk vele, hogy kissé felengedjen. Magas fordulaton készítsünk belőle jégkását. Szedjük át egy tiszta tároló dobozba és tálalásig a fagyasztó szekrényben tároljuk.

Fagyis kanállal kiszedett gombócokat tálaljuk poharakba, zöldcitromszeletekkel és menta levéllel dekorálhatjuk. De akár tequila pálinkával is.