Városi sorfa, útmenti szórvány-gyümölcsös, intenzív ültetvény - a meggy nemcsak különleges csemegét, de hungarikumot is terem.


A Magyarországra érkező és a fákat legalább némileg ismerő turista az országot járva bizonyára néhány nap alatt megállapítja, hogy ebben az országban az egyik leggyakoribb gyümölcsfaj a meggy. Meggyfákat lát a városok utcáira kiültetve, az országutak mellett, a kertekben és meggyültetvényeket a szántóföldeken. A meggy a magyar flóra legősibb gyümölcsei közé tartozik, otthon van a hegyvidék elegyes erdőségeiben, ligeteiben és tisztásain.

Magyarország meggyhatalom


Mindenünk meggyes

Termesztése is sok évszázados múltra tekinthet vissza, amit leginkább a számos "meggy" szót viselő községnév (Medgyesegyháza, Meggyeskovácsi, Meggyespuszta) és családi név bizonyít. A meggyfák érdemeit fokozza az is, hogy virágzás idején a legpompásabb díszfának is beválnak, később pedig dekoratív koronájuk, sötétzöld lombjuk és érett, piros gyümölcseik teszik szebbé a tájat.

Meggydzsem


Mindenütt megterem

A meggyfák számára a természeti és a közgazdasági körülmények kedvezőek: szinte mindenütt megterem, de legjobban a mélyrétegű, középkötött, nem pangóvizes termőhelyet kedveli, az időjárással szemben pedig nem különösebben igényes. A téli fagyok ritkán károsítják és a tavasziak is csak akkor veszélyesek, ha virágzáskor következnek be. A magyar meggynek mindeddig biztos piacai voltak Európa sok országában, különösen akkor, ha a szállítások zöme arra az időszakra esik, amikor más országokban már leérett vagy még nem érett be a meggy. A gépi betakarítás elterjedése jelentősen csökkentette a nagy kézimunka-szükségletet.

Mi nyersen szeretjük

Külföldi ember számára szokatlan jelenség, hogy a magyarok a meggyet nyers gyümölcsként fogyasztják. Számukra ez olyasmi, mint ha a burgonyát nyersen ennénk meg. Tőlünk nyugatra ugyanis a meggyet csak feldolgozva hozzák forgalomba és eszik meg. A hazai friss meggy fogyasztásra az ad lehetőséget, hogy a nálunk termő meggyfajták gyümölcse nyersen se keserű.

Friss italtól az aszalványig

A meggyfák gyümölcsének zömét házilag vagy iparilag dolgozzák fel. Készül belőle üdítő ital, dzsem, velő, sőt kisebb mennyiségben bor is. A konzervipar széles körben ismert terméke a darabos befőtt és a mélyhűtött készítmény, amely akkor értékesebb, ha a csontmagtól a feldolgozás előtt megszabadították. Kiválóan alkalmas a meggy aszalásra is: nagy kár, hogy ezt a tartósítási eljárást nem alkalmazzák szélesebb körben.

Konyakkal hungarikum

Ha külföldi barátaim itt járnak és némi magyar specialitással kívánják az otthoniakat meglepni, akkor többnyire gesztenyemasszát, házilag készített tarhonyát, akácmézet vagy konyakos meggyet vásárolnak. Ez utóbbi valóban hungarikum lehetne, ha mindig és mindenütt az előírt minőségű árut hoznák forgalomba. Igaz, a valódi, hamisítatlan konyakos meggyhez kifogástalan alapanyagokra és gondos munkára van szükség! De hát erre is érvényes a bölcsesség: jót, s jól, ebben áll a nagy titok!

Fahéjas meggyszörp
Hozzávalók: 1.5 kg meggy, 60 dkg kristálycukor, fél citrom leve, 2 db fahéjrúd.

Fahéjas meggyszörp


Mossuk meg jól a meggyet, majd magozzuk ki. Tegyük egy fazékba és öntsünk hozzá egy liternyi vizet. Adjuk hozzá a félbetört fahéjrudat, forraljuk fel, majd közepes lángon főzzük negyed órán keresztül. Ha elkészült vegyük le a lángról, és szedjük ki belőle a fahéjdarabokat. Tegyük a fazékba a merülő mixert, és az egészet jó alaposan pürésítsük finomra.

A meggyszörp alapját finomlyukú szűrőn passzírozzuk át.

Az átpasszírozott meggylét öntsük vissza a fazékba, szórjuk bele a cukrot, és öntsük hozzá a citromlevet. Forraljuk fel, a habját kanállal szedjük le a tetejéről, és főzzük még legalább öt percig. Töltsük tisztára mosott befőttes vagy lekváros üvegekbe, tetejét azonnal zárjuk le és állítsuk fejre legalább öt percre. Ezzel a módszerrel nem kell tartósítószert használnunk az szörp eltevéséhez. Öt perc elteltével besorakoztathatjuk a többi eltett finomságok közé a spájzunkba.
Felhasználáskor hígítsuk ízlés szerinti mennyiségű vízzel, a felbontott üvegeket táruljuk hűtőszekrényben.
A meggyszörp elkészítéshez használhatunk még eredeti vaníliát, mandulalikőrt vagy akár szegfűszeget is.

Jéghideg meggyleves
Hozzávalók: 60 dkg kimagozott meggy, 2 db fahéjrúd, 1 db vanília bab, fél citrom leve, 15 dkg cukor, 1 csipetnyi só, 3 evőkanál liszt, 2 dl sovány tejszín, 5-6 szem szegfűszeg.

Meggyleves


Tegyük a kimagozott meggyet egy fazékba, öntsünk rá kétszeres mennyiségű vizet, majd fűszerezzük egész fahéjrúddal, szegfűszeggel, és a hosszában kettévágott vaníliababbal. Ízesítsük sóval, ízlésszerinti mennyiségű cukorral, és citromlével. Főzzük körülbelül tíz percig, majd habarjuk be a hideg vízzel simára kevert liszttel. Öntsük hozzá a tejszínt, forraljuk jól össze, majd hűtsük le jól.

Capuccino hab meggyszósszal
Egy nagy fémkeverő tálba üssünk három egész tojást, adjunk hozzá öt evőkanálnyi cukrot, egy evőkanál hideg vízbe áztatott zselatint és egy csomag vaníliás cukrot.

Capuccino hab meggyszósszal

Tegyük vízgőz fölé és habverővel addig keverjük, még sűrű habos nem lesz. Vegyük le a gőzről, szórjunk bele egy evőkanálnyi instant kávét, jól keverjük össze, hogy a szemek eloldódjanak. Ha kissé kihűlt óvatosan dolgozzunk hozzá félliternyi kemény habbá felvert tejszínt. Keverjünk még hozzá egy-két evőkanálnyi instant kávét, ezt már csak óvatosan keverjük össze, hogy a szemek ne olvadjanak el. Ha majd elkészül ezek a szemek krémesen fognak csordogálni a habból.

Öntsük egy nagy üvegtálba vagy töltsünk meg vele üvegpoharakat, majd tegyük hűtőbe fél napra.

Egy meggybefőttet levével együtt öntsünk egy kis lábasba, ízesítsük citromlével, szükség szerint cukorral majd forraljuk fel. Ha felforrt hideg vízzel elkevert keményítővel sűrítsük be főzelék sűrűségűre. Ízesíthetjük kevéske mandula likőrrel is.
Langyos vízbe mártott leveses kanállal formázzunk ovális gombócokat az elkészült habból, tegyük egy nagy tányérra, majd mellé csorgassunk a meggyszószból. Ha üvegpoharakba tálaltuk, tetejére öntsünk a kihűlt szószból.

Kókuszos meggydzsem
Hozzávalók: 1.5 kg meggy, 1 csomag lekvárzselésítő (2:1), 50 dkg kristálycukor, fél citrom leve, 10 dkg kókuszreszelék.

Kókuszos meggydzsem


Az érett meggyszemeket alaposan mossuk meg többször hideg vízben, majd magozzuk ki. Tegyük egy nagy lábasba, szórjuk rá a lekvárzselésítőt, majd jól keverjük össze vele. Öntsük hozzá a citrom kifacsart levét, és hagyjuk állni legalább egy órán keresztül.

Tegyük a lábas a tűzre, majd kezdjük el főzi. Állandóan kevergetve addig hevítsük, míg forrni nem kezd, majd szórjuk rá a cukrot és a kókuszreszeléket.

Főzzük még további öt percig, utána töltsük a forrásban lévő dzsemet tisztára mosott lekváros üvegekbe, zárjuk le azonnal és állítsuk fejre öt percre. Ezzel a módszerrel nem kell tartósítószert használnunk az eltevéséhez. Öt perc elteltével máris betehetjük az éléskamránkba.
Használjunk a befőzéskehez kiürült lekváros és befőttes üvegeket, így a környezetünk védelmében is tehetünk egy keveset.