Köretnek is remek ötlet, ha melléje grillezett hal, szárnyas vagy borjú kerül a tányérba.

 Sárgaréparétes

Hozzávalók:

  • 60 dkg sárgarépa
  • 1 csomag friss leveles tészta
  • fél diónyi friss gyömbér
  • 1 evőkanál hidegen sajtol olívaolaj
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 maréknyi rukola saláta
  • só, darált bors

Tisztítsuk meg a sárgarépákat, majd uborkagyalun szeleteljük fel vékony szeletekre. Forrósítsuk fel az olívaolajat egy lábasban, tegyük hozzá a finomra összevágott fokhagymát, a vékony csíkokra felmetélt gyömbért, majd forrósítsuk együtt egy percig. Vigyázzunk ne égjen meg, majd tegyük bele a felszeletelt sárgarépát.

Ízesítsük sóval és tekerjük meg felette kétszer a borsdarálót. Közepes lángon fedővel lefedve pároljuk öt percig, majd szórjuk hozzá a megmosott rukola salátaleveleket. Keverjük jól össze, hogy a saláta megfonnyadjon, majd vegyük le a tűzről, és hagyjuk kihűlni.

Hajtsuk szét a leveles tésztát, ha mélyhűtöttet használunk, kiengedés után nyújtsuk ki két milliméter vékonyságúra, majd helyezzük a tölteléket az egyik szélére.

Göngyöljük fel egyszer, mintha rétes készítenénk, majd a tetejénél kezünkkel jól nyomkodjuk össze. Tegyük sütőpapírral borított sütőlemezre, és előmelegített sütőben 170 fokon süssük körülbelül 25-30 percen keresztül.

He elkészült, még melegen tálaljuk ropogós salátalevelekkel.

Kapcsolódó link: