Az amerikai péksütemény arról ismerjük meg, hogy nagy lyuk van a közepén. A friss péksütit megtölthetjük mindenféle sajtkrémmel, sonkával, salátával, de vajjal és lekvárral is finom reggeli.Hozzávalók: 30 dkg búzaliszt, 15 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt, 5 evőkanál olívaolaj, 2 evőkanál cukor, 1 teáskanál só, 1 csomag szárított élesztő, zabpehely és lenmag a tetejére

Bagel

Szórjuk a liszteket egy dagasztótálba, adjuk hozzá a szárított élesztőt, cukrot, sót és az olívaolajat. Kezdjük el keverni, majd kis adagokban csorgassunk bele körülbelül három deci langyos vizet.

Addig dagasszuk, míg a tészta az edény falától kezd elválni: közepes keménységű kenyértésztát készítsünk. Tegyük langyos helyre, takarjuk be tiszta konyharuhával, majd kelesszük kétszeresére.

Borítsuk lisztezett deszkára, gyúrjuk át alaposan, majd osszuk tizenkét egyforma darabba. A kis darabokból sodorjunk hengert, fogjuk össze gyűrűformára, majd benedvesített ujjunkkal tapasszuk egymáshoz. Konyharuhával lefedve kelesszük még tíz percig.

Egyenként dobjuk forrásban lévő vízbe, főzzük amíg feljön a tetejére, majd szedjük át egy sütőpapírral borított sütőlapra.

A tetejét szórjuk meg magokkal és előmelegített sütőben 170 fokon süssük aranysárgára.

Egyszerűbben is elkészíthetjük - készítsünk gőzös sütőt: egy kis tepsibe vagy lábasba öntsünk vizet, tegyük a sütő aljára, majd pár perc múlva tegyük a forró sütőbe a megkelt bageleket. Így nem kell bajlódnunk a kifőzéssel.