Kaldeneker György médiaszakács weboldala: receptek, fotók, ötletek

2012. május 22. kedd - Júlia, Rita névnapja
Címlap

Mentás bárányragu E-mail Nyomtatás

Jó tanács: ha tálalás előtt keverünk a forró raguba egy kevés összevágott mentát és újhagymát, még jobban élvezhetjük frissítő aromáját.

Hozzávalók négy személyre: 80 dkg báránycomb, 1 fej vöröshagyma, 2 evőkanál olívaolaj, 2 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál curry, 1 csokor friss mentalevél, 1 csokor korianderlevél, 1 evőkanál étkezési keményítő, só, őrölt bors

Vágjuk finomra a vöröshagymát, majd tegyük egy nagyobb lábasba, és adjuk hozzá az összezúzott fokhagymát. Öntsük rá az olívaolajat, majd pároljuk üvegesre. Szórjuk rá a curryt, jól keverjük el a forró hagymás zsiradékban. Engedjük fel két deciliternyi vízzel, és jól forraljuk össze. Adjuk az alaphoz a kis kockákra felvágott báránycombot, (a faggyús részeit ne tegyük bele), majd sóval és őrölt borssal ízesítsük.

Mentás bárányragu


Vágjuk össze a mentát és a korianderlevelet, majd ezt is tegyük a raguhoz. Lefedve addig pároljuk, míg a hús megpuhul. Vízzel pótoljuk az elfőtt levet. Ha már a hús megpuhult, hideg vízzel elkevert étkezési keményítővel sűrítsük be a szaftot.

Körítésnek párolt egész zöldbabot, tésztát és hajdinát ajánlok, de kuszkusszal is fenséges.

 
Kapcsolódó cikkek:
Szóljon hozzá!
Ossza meg Ön is tapasztalatát a fentiekkel kapcsolatban, vagy egészítse ki az írást.
A hozzászóláshoz, kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon!