Kaldeneker György médiaszakács weboldala: receptek, fotók, ötletek

2012. május 22. kedd - Júlia, Rita névnapja

Lazacfasírt E-mail Nyomtatás

Fasírtot nem csak darált sertéshúsból lehet készíteni. Könnyebb és egészségesebb változatát akár szálkamentes lazac húsából is elkészítheted.

Hozzávalók:

 

  • 40 dkg lazacfilé
  • 1 csokor snidling vagy újhagyma
  • 4 evőkanál olívaolaj
  • 1 teáskanál sárga mustármag
  • fél zöldcitrom leve és lereszelt héja
  • 1 szelet barna kenyér
  • 1 kávéskanál halfűszer keverék só
  • darált feketebors
Lazacfasirt sütés előtt


A lazacfilé bőrét éles késsel fejtsük le, vágjuk vékony csíkokra, majd csapókéssel aprítsuk kis darabokra. Az aprítást elvégezhetjük konyhai gyorsvágó géppel is, de vigyázzunk, csak rövid időre kapcsoljuk be, mert túl pépesre darálja. A felaprított lazacot tegyük egy tálba, adjuk hozzá a felkarikázott metélőhagymát, a kis darabokra összemorzsolt kenyeret majd csorgassuk meg a citrom kifacsart levével, és tegyük bele a citrom lereszelt héját is.

Ízesítsük sóval, mustármaggal, halfűszer keverékkel majd az egésze jól dolgozzuk össze.

Formázunk belőle halpogácsákat, majd serpenyőben felhevített olívaolajon süssük mindkét oldalát pirosra. Tegyük az elősütött fasírtot forró sütőbe és 150 fokon süssük készre.

Lazacfasirt

Tálaljuk édes-savanyú paprikával

Az édes-savanyú paprikához forrósítsunk fel két evőkanálnyi olívaolajat egy nagy serpenyőben, tegyük bele egy diónyi, vékony gyufaszál vastagságúra felmetélt gyömbért, majd pároljuk egy percig.

Adjunk hozzá 1-1 darab vékony csíkokra felvágott sárga és piros kaliforniai paprikát és közepes lángon pároljuk 4-5 percig. Csorgassuk hozzá két evőkanál mézet, szeleteljünk rá pár karika chilipaprikát, adjuk hozzá 1 csokor felkarikázott újhagymát, ízesítsük kevés sóval és 4 evőkanál fehérborecettel. Forraljuk jól össze, tálalásig tartsuk melegen.

 
Kapcsolódó cikkek:
Szóljon hozzá!
Ossza meg Ön is tapasztalatát a fentiekkel kapcsolatban, vagy egészítse ki az írást.
A hozzászóláshoz, kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon!