Már untam a rostonsült halat enni. Volt itthon pár szem paradicsom, és egy csokor szép bazsalikomlevél. Összehoztam belőlük ezt a nagyon egyszerű és finom ebédet.

Hozzávalók:

Paradicsomos cápaharcsa

A halfilét enyhén sózzuk meg, majd daráljunk rá borsot. Egy nagy serpenyőben forrósítsuk fel az olívaolajat, tegyük bele a halfilét. Közepes lángon kezdjük el sütni. Amikor az egyik oldala magpirult, fordítsuk meg, majd tegyük hozzá az összezúzott fokhagymát és a kockákra összevágott paradicsomot. Tépkedjük rá a bazsalikomleveleket, majd enyhén sózzuk meg. Kanállal kissé kevergessük meg, hogy a paradicsom az olívaolajba kerüljön.

Egy-két perc sütés után tegyük az egészet serpenyővel együtt forró sütőbe. 10-15 percig 150 fokon pároljuk készre.

Az elkészült paradicsomos halat tálaljuk a saját ragujával nagy tányérokra, mellé kapros újburgonyát készítsünk.