Kaptam anyukámtól egy nagy fej karfiolt. Leves épp volt főzve, gondoltam, kirántom. Nem voltam húsos hangulatban, így nagyon jólesett. Salátával pusztítottam el, egy kis majonézzel megcsepegtetve.

Még a múlt évben találkoztam ezekkel a szép színes karfiolféleségekkel. Elég bizarr a színük, de nagyon szépen lehet velük tálalni. Persze az ízük ugyanolyan mint a hagyományos anyukám fél hófehér karfiolé. Mint érdekesség mutatom be nektek. Hála a zöldségnemesítőknek, néha itthon is összefutok ezekkel a szépségekkel nagyobb piacokon.

Kirántottam a karfiolt, csak úgy egyszerűen

Rántott karfiol

Hozzávalók:

  • 1 fej karfiol
  • 3 db tojás
  • 1 liter étolaj
  • 30 dkg zsemlemorzsa

Kirántottam a karfiolt, csak úgy egyszerűen

A karfiolokat falatnyi rózsákra kell szétszedni, majd jól meg kell mosni. Egy nagy fazékban vizet kell forralni, kicsivel több sóval, hogy a megfőzött karfiol jóízű legyen. Amikor a víz forr, bele kell tenni a szétszedett rózsákat, és főzni kell pár percig.

Kirántottam a karfiolt, csak úgy egyszerűen

Vigyázzunk, ne főzzük túl sok ideig, mert akkor a panírozásnál szétesik! Az előfőzött karfiolokat szedjük át egy hideg vízzel telt edénybe, hűtsük le, majd alaposan csepegtessük le egy szűrőedényben.

Kirántottam a karfiolt, csak úgy egyszerűen

Üssük fel a tojásokat egy tálba, sózzuk meg, majd egy másik tálba lisztet és a harmadikba zsemlemorzsát szórjunk. Úgy, mint a hagyományos rántott húst, kezdjük el bebundázni. Először lisztbe forgassuk, majd a felvert tojásba, utána hempergessük meg a prézlibe. Felforrósított olajban süssük ropogós pirosra.

Tálaljunk mellé zöld salátaleveleket vagy párolt rizst, és csorgassuk meg majonézzel.