A rebarbara szárai a szakácskönyvek szerint meg kell tisztítani, én nem szoktam, és nem is tanácsolom. Pár perc párolás vagy sütés után szinte teljesen krémessé puhul.

Hozzávalók:

Tésztához:

  • 20 dkg liszt
  • 5 dkg darált mandula
  • 15 dkg vaj
  • 1 csipetnyi só
  • fél csomag vaníliás cukor
  • 2 evőkanál porcukor

Töltelékhez:

  • 70 dkg rebarbara
  • 20 dkg cukor
  • 1 db vaníliarúd
  • félpohárnyi darált dió

Rebarbarás kosárkák

Tegyük a lisztet, darált mandulát, vaníliás cukrot és a csipetnyi sót egy tálba, majd szeleteljük rá a jéghideg vajat. Gyors mozdulattal, a kezünkkel morzsoljuk össze. Vigyázzunk a kéz melegétől ne olvadjon fel a vaj. Öntsünk rá 5-6 evőkanálnyi hideg vizet, majd gyúrjuk össze. Nem baj, ha a tésztában maradnak kisebb vajdarabkák, mert ettől lesz omlós és ropogós a tészta. Tegyük egy kistányérra, majd tegyük be a hűtőbe fél órára.

Míg a tészta pihen, készítsük el a tölteléket. Vágjuk másfél centis darabokra a rebarbaraszárat, nem szükséges a külső héját lehúzni, majd öntsük egy nagy serpenyőbe. Szórjuk rá a cukrot, tegyük hozzá a félbevágott vaníliababot, majd állandó keverés mellett pároljuk addig, míg szaftos lesz. Ha elkészült, vegyük le a tűzről, és hagyjuk kissé kihűlni.

Nyújtsuk ki liszttel meghintett deszkán 3 milliméter vastagságúra az omlós tésztát, majd széles szájú bögrével, vagy nagy pogácsaszaggatóval szúrjuk ki. Béleljünk ki a kiszúrt tésztákkal vajjal kikent muffin sütőformákat, majd töltsük meg a megpárolt rebarbarával. A tészta széleit kissé csipkedjük össze, szórjunk rá darált diót, majd tegyük előmelegített sütőbe. 150 fokon 20-25 perc alatt süssük pirosra.

A még meleg sütemény tetejére kanalazhatunk vaníliafagylaltot.