Körülbelül másfél hónappal ezelőtt vásároltam a még épp virágzó paradicsompalántákat a piacon. Reméltem lesz köztük sárgaszínű is, hát nem lett...


Az idei évben bővítettem a kertemben élő haszonnövények skáláját. Került a cserépbe, fejes saláta, rukola, koriander, rebarbara és paradicsompalánta. Az első szüret termését a fejes saláta adta, sokáig kitartott az a tizenkét tő. Hagyományosan ecetesen, ahogy anyukám készítette került az asztalomra. Második szüret a rukolamagok fejlődése hozta. Hetente ültettem egy ládányit, és így minden héten lehetett vágni belőle akár két nagy salátástálnyit. Naponta figyeltem a paradicsomokat ahogyan kezdtek halványodni, majd szépen pirosodni. Alig tudtam kivárni, hogy egy marékkal leszedjek belőle, az első szüret pont egy maréknyi lett, de másnap egy újabb adag érett be belőle. Fú de jó lesz, nem kell a boltban venni a méregdrága koktélparadicsomokat.

Paradicsom a város felett

Nektek sem késő, hogy saját paradicsomotok legyen. Vegyetek a piacon egy fejlettebb palántát, vagy akár kettőt is, és ültessétek be egy nagyobb cserépbe. Napos helyre tegyétek, ha van kert persze ültessétek ki, majd ne feledkezzetek el a napi öntözésről sem. Ha jól csináljátok, titeket is megajándékoz finom termésével...

Paradicsom a város felett