Egy korábbi tévéműsorban cseresznyés ételeket készítettünk. Most visszanézhetitek, miként készült a cseresznyés pite, a mandulás cseresznye chutney.

Egy tálból cseresznyéztünk...

Tejszínes cseresznyés pite

Hozzávalók:

  • 17 dkg vaj
  • 30 dkg búzaliszt
  • 1 citrom lereszelt héja és kifacsart leve
  • 2,5 dl tejszín
  • 20 dkg barnacukor
  • 3 db tojás
  • 2 teáskanál sütőpor
  • 30  dkg cseresznye
  • csipetnyi só

Tegyük a vajat és a tejszínt egy lábasba, majd forraljuk fel. Keverjük el benne a cukrot, majd ha kissé kihűlt, üssük bele a tojásokat. Habverővel pár percig keverjük simára. Szórjuk bele a citrom lereszelt héját és ízesítsük csipetnyi sóval, majd adjuk hozzá a sütőporral elkevert lisztet is. Keverjük addig, míg sima nem lesz. A cseresznyét magozzuk ki, csorgassuk meg citromlével, majd öntsük a tésztához, és óvatosan keverjük össze.

Öntsük a masszát egy közepes méretű vajjal kikent és liszttel meghintett tepsibe. Egyengessük el simára a tetejét, majd szórjuk meg egy-két evőkanálnyi barnacukorral. Tegyük előmelegített sütőbe, és 150 fokon süssük 35-40 percig. Mielőtt kivennénk a sütőből, szúrjuk meg fogvájóval, és ha már nem ragad rá a tészta, biztosak lehetünk, hogy teljesen átsült a sütemény.

Ha elkészült, még langyosan vágjuk kockákra és szórjuk meg porcukorral.

Egy tálból cseresznyéztünk...

A képen szamócával készítettem el ezt a pitét, a gyümölcsök tetszés szerint variálhatók

Egy tálból cseresznyéztünk...

A Való Világ stúdiójában nem csak pite készült, a cseresznyéből még dunsztoltunk chutney-t is. A receptjét is olvashatjátok.

Mandulás cseresznye chutney

Hozzávalók:

  • 1,5 kg cseresznye
  • 20 dkg vöröshagyma
  • 1 maréknyi mazsola
  • 30 dkg cukor
  • 2 dl málnaecet vagy vörösborecet
  • 6-8 szem szegfűbors
  • 30 dkg alma
  • 1 db egész fahéj
  • 10 dkg szeletelt mandula
  • 2 teáskanál őrölt gyömbér
  • 1 teáskanál só
  • 1 db chili paprika

Egy tálból cseresznyéztünk...

Tegyük a kimagozott cseresznyét egy nagy lábasba, adjuk hozzá a kis kockákra összevágott vöröshagymát, almát, a mazsolát. Szórjuk rá a cukrot, sót, fűszerezzük gyömbérrel, összetört fahéjjal, szegfűborssal és ízlés szerinti mennyiségű chili paprikával. Állandóan kevergetve közepes lángon főzzük körülbelül 30-40 percen keresztül, majd öntsük hozzá az ecetet, szórjuk bele a mandulát. Forraljuk még öt percig, majd töltsük alaposan kimosott lekvárüvegekbe. Zárjuk le a fedelét jól, fordítsuk fejre öt percre, így nem kell tartósítószert használni az eltevéséhez.

Fogyasszuk grillezett bárány, sertés, kacsa, marha pecsenyékhez, vagy sajtokhoz. Nagyon finom, ha a szendvicsünkre vagy a tojásrántottára kanalazunk belőle.