Igazi kiadós és pikáns leves gombóccal együtt főzve. Érdemes nagyfazékkal készíteni belőle, hogy másnapra is maradjon.

Hozzávalók:

Gombóchoz:

  • 1 db nagyobb méretű burgonya
  • 1 tojássárgája
  • 2-3 evőkanál liszt
  • kevéske őrölt szerecsendió

Tárkonyos bárányleves krumpligombóccal

Forrósítsuk fel az olívaolajat egy nagy fazékban, tegyük bele a finomra összevágott vöröshagymát és az összezúzott fokhagymát. Pároljuk addig, míg üveges lesz, utána adjuk hozzá a kis kockákra felvágott bárányhúst. Daráljunk rá borsot, ízesítsük sóval és fűszerezzük tárkonnyal. Lefedve addig pároljuk, míg a saját levét elfővi. Tegyük hozzá a felkarikázott sárgarépát, petrezselyemgyökeret, és a kis kockákra összevágott karalábét. Öntsünk annyi vizet alá, hogy épp ellepje, és addig pároljuk, míg a hús puha lesz. Öntsük fel másfél liternyi vízzel, forraljuk jól össze.

Amíg a leves rotyog, egy kis lábasban főzzük puhára a meghámozott burgonyát, majd szűrjük le, és törjük össze. Adjuk hozzá a tojássárgáját, a lisztet és kevéske őrölt szerecsendiót. Dolgozzuk össze, majd a forrásban lévő levesbe gombócozzuk. Ha felforrt, kevéske levessel elkevert tejföllel tegyük még pikánsabbá.

Elkészíthetjük kecske-, vadmalac- vagy akár marhahúsból is.