Elkészíthetjük paradicsomléből és hámozott, paradicsomlében eltett paradicsomokból is. A friss fűszerek helyett használhatunk szárítottat is. Aki szereti, még sajtot is reszelhet a tetejére.

Hozzávalók: 8-10 szem érett paradicsom, 1 ág friss bazsalikom, 1 ág friss kakukkfű, 2 evőkanál olívaolaj, 1 gerezd fokhagyma, 2-3 szelet fehérkenyér, 1 evőkanál méz, 1 kis fej vöröshagyma, 1 dl tejszín, só, darált bors

Forrósítsuk fel az olívaolajat egy fazékban, adjuk hozzá a finomra összevágott vöröshagymát és az összezúzott fokhagymát. Pároljuk üvegesre, majd tegyük bele a megmosott és feldarabolt paradicsomokat. Öntsünk hozzá egy liter vizet, majd fűszerezzük bazsalikommal, kakukkfűvel, kevés darált borssal és sóval.

 

Főzzük körülbelül 10 percig, majd tegyük bele a kis darabokra összetépkedett kenyeret, öntsük hozzá a tejszínt, a mézet és főzzük még nagyjából egy percig. Kézi mixerrel pürésítsük és passzírozzuk át finomlyukú szűrőn.

Tejszínes paradicsomleves


Tálaljuk poharakba, tetejét díszítsük friss fűszerágakkal. Rozmaringos kenyércsíkkal fogyasztva akár nagyobb összejövetelek egyik fogása is lehet.