Ezek a fűszeres kenyértekercsek önmagukban vagy akár grillezett húsok kisérőjeként is is megállják helyüket. Használhatsz saját készítésű pesto-t is!

Hozzávalók kenyérhez:

  • 35 dkg búzaliszt
  • 15 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 2 teáskanál só
  • 1 csomag szárított élesztő
  • 3 dl langyos víz

Töltelékhez:

  • 2-3 evőkanál Bertolli extra szűz olívaolaj
  • 3-4 evőkanál Bertolli Verde bazsalikom pesto

Pesztós kernyértekercs

Tegyük egy dagasztóedénybe a liszteket, szórjuk rá a sót, szárított élesztőt és csorgassuk rá az olívaolajat. Kapcsoljuk be a dagasztógépet, majd csorgassuk hozzá a langyos vizet. Addig keverjük, míg a tészta az edény falától elválik. Kapcsoljuk ki, takarjuk le tiszta konyharuhával, majd tegyük langyos helyre és kelesszük kétszeresére.

Ha kétszeresére dagadt, borítsuk egy liszttel meghintett deszkára, gyúrjuk át jól, majd sodrófával nyújtsuk ki egy centi vastagságúra. Kenjük meg olívaolajjal, majd pestóval, göngyöljük fel mint egy tekercset, majd vágjuk 5-6 centis darabokra. A darabokat tegyük muffin sütőbe, kelesszük még 15 percig, majd előmelegített sütőben 170 fokon süssük 35-40 percen keresztül.

Elkészíthetjük úgy is, hogy a megtöltött és feldarabolt szeleteket egymás mellé helyezzük egy nagy tepsiben, majd kelesztés után sütjük meg.