Ez az egyszerűen elkészíthető kenyér tetszőlegesen ízesíthető mediterrán fűszerekkel is.

Hozzávalók:

  • 35 dkg búzaliszt
  • 4 evőkanál olívaolaj
  • 1 teáskanál só
  • 1 teáskanál cukor
  • 1 csomag szárított élesztő
  • 2,5 dl langyos víz

Mediterrán kenyérlepény

Elkészítése:

Öntsük a lisztet, a sót, a cukrot, egy evőkanál olívaolajat és a szárított élesztőt egy dagasztóedénybe. Kapcsoljuk be a dagasztó keverőt, majd kis adagokba csorgassuk hozzá a langyos vizet.

Alacsony fordulaton tíz percig dagasszuk, míg a tészta el nem válik az edény falától. Takarjuk le tiszta konyharuhával, és langyos helyre téve kelesszük kétszeresére. Ha megkelt, borítsuk liszttel meghintett deszkára, gyúrjuk jól át, majd osszuk kétfelé.

Sodrófával nyújtsuk ki másfél centi vastagságúra a tésztát, helyezzük sütőlapra, majd késsel vágjunk bele három-négy metszést.

Kenjük meg a tetejét két-három evőkanálnyi olívaolajjal, és hagyjuk kelni még tíz percig. Előmelegített sütőben 180-190 fokon süssük 15-20 percig, míg aranybarnára sül.

Elkészíthetjük úgy is, hogy a tésztába olívabogyókat, napon szárított paradicsomot és rozmaringot is dagasztunk. Tetejét a sütés előtt reszelt sajttal is meg lehet szórni.