A Loire menti parasztok nemzeti étele a hagymás-szalonnás pite. Én kicsit könnyebben, póréval készítettem el.

Hozzávalók:

  • 1 adag omlóstészta
  • 1db póréhagyma
  • 3 dl tejszín
  • 8 szelet húsos bacon szalonna
  • 4 db tojássárgája
  • őrölt szerecsendió
  • őrölt bors

Omlóstészta:

  • 20 dkg liszt
  • 15 dkg vaj vagy Rama
  • csipetnyi só
  • 5-6 evőkanál hideg víz

Póréhagymás-szalonnás pite

Tegyük a lisztet egy tálkába, vágjuk rá a jéghideg vajat, sózzuk meg, majd kezünkkel morzsoljuk össze. Adjuk hozzá a vizet és gyúrjuk cipókká.

A póréhagyma két végét vágjuk le, szeljük hosszában kétfelé, majd kockázzuk egy centis darabokra. Bő vízben mossuk át legalább kétszer, tegyük egy szűrőedénybe és csepegtessük le alaposan. Ugyancsak kockázzuk fel a szalonnát, tegyük egy nagy serpenyőbe és hevítsük addig, még a szalonna pirulni kezd. Adjuk a pórékockákat, fűszerezzük őrölt borssal és őrölt szerecsendióval. Pároljuk körülbelül 2-3 percig és hagyjuk kissé kihűlni.

Lisztezett deszkán nyújtsuk kis az omlóstésztát fél centi vastagságúra, béleljünk ki vele egy vajjal és liszttel meghintett közepes méretű peremes piteformát. A tésztát a sütőedény kilógó széleinél vágjuk le, majd tegyük bele a megpárolt szalonnás hagymát.

Egy kis tálkában keverjük össze a tejszínt a tojások sárgájával és öntsük a hagymás keverékre. Tegyük előmelegített sütőbe és süssük 150 fokon legalább 35-40 percig.

Ha elkészült, még melegen szeleteljük fel, friss salátalevelekkel tálaljuk.