A legfinomabb rizses egytálételek kemencében készültek. Sajnos ma már meg kell elégednünk a hagyományos sütővel. Az eredmény azért nem lesz lebecsülendő.

Hozzávalók:

  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 teáskanál kurkuma
  • 4 db csirkemellfilé
  • 30 dkg rizs
  • 7 dl csirkeleves
  • 1 csokor friss korianderlevél
  • só, őrölt bors
  • 1 db töltenivaló paprika

Kemencés rizses-csirke 

Egy nagyobb lábasban forrósítsuk fel az olívaolajat, adjuk hozzá a finomra összevágott vöröshagymát és a kurkumát. Dinszteljük két-három percig, majd tegyük bele a kockára felvágott csirkemellet, ízesítsük sóval és darált borssal. Addig kell állandó kevergetés mellett párolni, míg a külső része pirulni kezd.

Öntsük rá a rizst, a felvágott paprikát, az összecsapkodott korianderlevelet és a forró csirkelevest (ha nincs, készíthetünk kockából is), forraljuk fel, fedjük be fedővel és tegyük forró 150 fokos sütőbe. Körülbelül 20 perc alatt készre párolódik.

Tálaljuk nagy tányérokra, tetejét frissen összevágott korianderlevéllel szórjuk meg. Bazsalikomos paradicsomsalátával fogyasszuk.

Izgalmasabbá tehetjük, ha egy maréknyi mazsolát és egy rúd fahéjat főzünk a rizs közé.