Gondoltál már arra, hogy sertéshúst környékezz meg ananásszal? Ha nem, akkor itt a remek alkalom!

Hozzávalók:

  • 1 kisebb friss ananász
  • 1 db sertés szűzpecsenye
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 2 evőkanál curry por
  • 1 csokor friss korianderlevél
  • 2 dl tejszín
  • só, bors
Ananászos-currys sertéssült


Hártyázzuk le a szűzpecsenyét, majd vágjuk egy centis szeletekre. Kissé klopfoljuk meg, majd daráljunk rá borsot és ízesítsük sóval. Tépkedhetünk rá friss kakukkfű leveleket is. Csorgassuk meg olívaolajjal, és pár órára tegyük a hűtőbe.

Az ananászt hámozzuk meg, majd vágjuk hosszában négyfelé, a közepén húzódó kemény részt vágjuk ki, és utána szeleteljük fel.

Egy nagy serpenyőben forrósítsunk fel olívaolaja, tegyük bele a befűszerezett hússzeleteket, majd mindkét oldalát süssük két-két percig. Vegyük ki a serpenyőből, tegyük egy tányérra. A hússütő serpenyőbe, ha nem használódott el nagyon süssük meg a felszeletelt ananászt. Ha a szeletek kezdenek pirulni, szórjuk rá a curry port, majd keverjük jól össze, és utána öntsük fel a tejszínnel.

Tegyük vissza a megsütött hússzeleteket, szórjuk bele az összecsapkodott korianderlevelet, sóval, kevéske darált borssal ízesítsük, majd jól forraljuk össze. Ha kalóriaszegényen szeretnénk elkészíteni, a tejszínt hagyjuk ki a receptből!

Egy nagy tányér közepére tegyünk párolt rizst, majd tetejére a szószos-ananászos szeleteket.