Ennek az ételnek már a színe is feldobja a hangulatunkat. Készítsétek el, és legyetek vidámak!

Hozzávalók:

  • 35 dkg lágyabb kecskesajt
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 1 teáskanál olasz fűszerkeverék

A zöldséges kuszkuszhoz:

  • 10 dkg kuszkusz
  • 1 kisebb darab cukkini
  • 1 fej lilahagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 db padlizsán
  • fél teáskanál kurkuma
  • 1 kávéskanál őrölt római kömény
  • darált bors, só
  • 1 csokor zöldség zöldje
  • 3-5 evőkanál olívaolaj

Faszénen sütött kecskesajt zöldséges kuszkusszal

Vágjuk fel 12, körülbelül egyforma szeletekre a kecskesajtot, csorgassunk rá olívaolajat, majd szórjuk meg az olasz fűszerkeverékkel, sütésig tegyük hűtőszekrénybe.

A kuszkuszhoz öntsünk egy deciliternyi vizet egy lábasba, csorgassunk bele egy evőkanálnyi olívaolajat, ízesítsük kevéske sóval, szórjuk bele a kurkumát, majd forraljuk fel. Ha már felforrt, öntsük bele a kuszkuszt, takarjuk le fedővel és vegyük le a tűzről. Hagyjuk állni 5-6 percet, majd keverjük fel villával.

A sült zöldséghez vágjuk kisebb szeletekre a cukkinit, a padlizsánt, vágjuk vékony cikkekre a lilahagymát. Egy nagy serpenyőben forrósítsunk fel két evőkanálnyi olívaolajat, majd tegyük bele a felszeletelt fokhagymát. Forrósítsuk addig, míg a fokhagyma sisteregni kezd, és utána tegyük bele a felvágott zöldségeket. Fűszerezzük darált római köménnyel, darált borssal, és közepes lángon állandóan kevergetve süssük 5-6 percig.

Öntsük a megfőtt és kissé kihűlt kuszkuszt egy nagy tálba, adjuk hozzá a sült zöldségeket, tépkedjük rá a petrezselyem zöldjét, majd csorgassuk meg kevéske olívaolajjal. Óvatosan keverjük össze.

Tegyük a befűszerezett kecskesajtokat a faszenes grillsütő rácsaira, majd ha már pirul, fordítsuk meg, majd a másik oldalát is süssük rövid ideig.

Tálaljunk a zöldséges kuszkuszból egy nagy tányér közepére, tetejére helyezzünk egy adagnyit a megsült kecskesajt szeletekből.