Igazán finom datolyát Tunéziában ettem először. Ott a fáról szedtük a mézédes és szaftos gyümölcsöket. Azóta előszeretettel használom a süteményekbe mint kiegészítő aszalt gyümölcsöt.

Az óriásszemű, Izraelben termelt datolyát karácsony tájékán nálunk is be lehet szerezni, bár annak az ára elég borsos.

Hozzávalók:

  • 10 dkg vaj
  • 20 dkg barnacukor
  • 2 db tojás
  • 1 evőkanál instant kávé
  • 15 dkg liszt
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 10 dkg datolya
  • 10 dkg dió
  • 2 dl forró víz
  • 1 csipetnyi só

Datolyás-kávés-diós szelet

Tegyük egy keverőtálba az olvasztott vajat, adjuk hozzá a cukrot, tojásokat, kávét, lisztet, sütőport, sót, majd jól keverjük össze. Adjuk hozzá a kis darabokra felvágott datolyát és a durvára darált diót, és a forró vizet is, és ezzel is dolgozzuk jól össze.

Datolyás-kávés-diós szelet

Kenjünk ki vajjal egy 20x20 centiméter átmérőjű tepsit, szórjuk meg liszttel, majd öntsük bele a masszát. Egyengessük el a tetejét, majd forró sütőben 150-160 fokon süssük 30-40 percig. Mielőtt kivennénk, szúrjuk meg fogvájóval, és ha nem ragad rá a tészta, nyugodtan kivehetjük.

Ha kissé kihűlt, vágjuk szeletekre, tegyük egy nagy tányérra, és szórjuk meg porcukorral a tetejét.