Olmóstésztával vettem körbe a fahéjtól illatozó birsalmatölteléket. Nézd meg az eredményt!

Hozzávalók:

  • 1 adag omlóstészta
  • 3 db birsalma
  • 1 evőkanál vaj
  • 3-4 evőkanál cukor
  • 1 csipetnyi őrölt fahéj

Tésztához:

  • 150 g Rama
  • 200 g liszt
  • 5-6 evőkanál hideg víz
  • egy csipet só
Birsalmás kosárkák


Egy keverőedénybe tegyük a lisztet és a sót. Késsel daraboljuk a lisztre a margarint, majd kézzel morzsoljuk össze. Adjuk hozzá a hideg vizet, és gyúrjuk alaposan össze. Tegyük hűtőbe és pihentessük legalább egy órán keresztül.

Közben készítsük el a birsalmás tölteléket. Hámozzuk meg a birsalmákat, majd magházát és a körülötte lévő porcos részt is metsszük ki, majd szeleteljük fel vékony darabokra. Egy nagy serpenyőben melegítsük fel a vajat, tegyük bele a felszeletelt birsalmát. Szórjuk rá a cukrot és a csipetnyi őrölt fahéjat. Állandóan kevergetve addig pároljuk, míg a saját levét el nem fövi, és az almadarabok lekvárszerűen krémesek nem lesznek. Ha elkészült hagyjuk kihűlni.

A tésztát borítsuk liszttel meghintett deszkára, majd nyújtsuk ki két milliméter vastagságúra. Szúrjuk ki nagy pogácsaszaggatóval, vagy kisebb méretű üveg tálkával, majd béleljünk ki a tésztával vajjal kikent és liszttel meghintett muffin sütőformákat. Töltsük meg a megpárolt birsalmás töltelékkel, tetejére helyezzünk egy kisebb méretű kiszúrt kerek tésztalapot, és széleit jól nyomkodjuk össze, hogy összezáródjon.