Angliából kaptam egy zacskó zöldségmagot. Elültettem, majd a gondos öntözésnek köszönhetően szép növénnyé fejlődött.

Angliából beállított Brian barátom, és egy halom zöldség-, fűszer- és virágmaggal ajándékozott meg. Volt közöttük banánmag, többféle levendula, lila brokkoli, kelbimbó, oregánó, búzavirág és Pak Choy-mag. Ezeket még idejében beültetgettem földdel teli kis ültetődobozokba. Szépen ki is hajtottak, majd amikor eljött a kiültetés ideje, kikerültek a kertembe.

 Pak Choy, a káposztánk kínai rokona

A Pak Choy, magyarul a bordáskel szépen fejlődött, szinte naponta láthatóan terebélyesedett. Már alig vártam, mikor kerülhet a wokkomba. Az első találkozásom ezzel a káposztafélével Kínában, a sanghaji piacon volt. Szinte alig tudtam megszámlálni, hány féle is létezik belőle. Volt apróbb, tömzsibb, hosszúkás és káposzta nagyságú is. Elkészítése a legegyszerűbb, gőzben megpárolják, köretként tálalják, vagy wokban fokhagymával, gyömbérrel sütik meg hirtelen, és kifőzött kínai tésztákkal keverik össze.

Pak Choy, a káposztánk kínai rokona

A Pak Choy, vagy más néven kínai fehérkáposzta, Bok Choy, kínai mustárkáposzta, a káposztafélék családjába tartozó levélzöldségféle, méretétől és tömörségétől függően mindegyik fajtát másként nevezik.

Pak Choy, a káposztánk kínai rokona 

A kínai fajták nem képeznek fejet, hanem sötétzöldes, sima levelűek, ízük leginkább a zellerre és a mustárra emlékeztet.

Pak Choy eredetileg Kínából származik, de egyre népszerűbb az európai élelmiszerboltokban, különösen az Egyesült Királyságban, a népszerűség-növekedéshez a kínai konyha elterjedése sokat segített.

Pak Choy, a káposztánk kínai rokona 

Viszonylag könnyen termeszthető, és magas a C-vitamin-, béta karotin-, folsav- és kalcium-tartalma, valamint számos fontos ásványi anyagot tartalmaz.

Pak Choy, a káposztánk kínai rokona

Párolt gyömbéres Pak Choy

Hozzávalók:

  • 4 fej közepes méretű Pak Choy
  • fél diónyi friss gyömbér
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 2 teáskanál szójaszósz
  • 2 evőkanál olíva- vagy szezámolaj

Pak Choy, a káposztánk kínai rokona

A Pak Choy-t jó alaposan mossuk meg, majd vágjuk hosszában kétfelé. Egy nagy lábasban forrósítsuk fel az olajat, tegyük bele a vékony csíkokra felmetélt gyömbért és a fokhagymát. forrósítsuk pár percig utána tegyük bele a félbevágott Pak Choy-t. öntsünk alá egy decinyi vezet, majd fedjük le fedővel.

Közepes lángon pároljuk 2-3 percig, majd tálaljuk kis tálkákra. Tetejét csorgassuk meg szójaszósszal, és meghinthetjük pirított szezámaggal.

Remek körítés párolt halakhoz, kacsához és más pecsenyékhez. Kifőzött kínai tésztával összekeverve, pár csepp szójaszósszal megcsorgatva önálló húsmentes ételként is remek fogás.

Pak Choy, a káposztánk kínai rokona 

A megmaradt barna szójaszósszal összeforrósított kacsával tálaltam, remek kis vacsora lett belőle