A válasz egyszerű: jóízűen! Bárhogy is fogyasztjuk, mindenképp egészséges, de azért van néhány fortély, amelyekkel még íncsiklandóbbá tehető!


Kezdjük az alapokkal. A sárgadinnyét is meg kell mosni fogyasztás előtt! Igaz ugyan, hogy nem esszük meg a héját, mégis megfogjuk kézzel, amellyel aztán összefogdossuk a fogyasztandó falatkákat is. A sárgadinnye felületén por és egyéb szennyeződések találhatóak, de növényvédőszer maradvány is lehet rajta. A sárgadinnye felülete gyakran rücskös, hálózatosan foltos, amelyben könnyen megülnek a szennyeződések.

Sárgadinnye

Magosan

A következő lépés a mosás után a sárgadinnye felvágása. Először hosszában, vagyis a szártól a bibecsúcsig szeljük át a sárgadinnyét. Így két fél sárga gyümölcsöt kapunk, amelyeknek a közepében pici fehér magok találhatóak. A magok közötti szálas gyümölcshúst ne együk meg! Nem mintha mérgező lenne, csupán nem túl kellemes az íze és az állaga. Egy jókora kanállal kaparjuk ki a magokat és a közöttük lévő húst. Érezni fogjuk, hogy kezdődik az ehető és élvezhető rész, amely sokkal szilárdabb állagú, mint a magok környéke.

Sárgadinnye

Ahol éred

Most, hogy van két szép, a magoktól megtisztított féldinnyénk, eldönthetjük, hogyan tálaljuk. A legegyszerűbb módszer, ha vékony cikkekre szabdaljuk, és kiskanállal elegánsan vájjuk, vagy - ahogyan a hetvenes évek reklámjaiban láttuk . harapjuk. Ez utóbbi módszernek igen komoly hátránya, hogy ruhánkat és teljes arcunkat is beteríti majd a mézédes sárgadinnye nektár. Tehát csak fürdéssel együtt, vagy eleve egy tó közepén ücsörögve ajánlott a nomád sárgadinnye fogyasztás.

Sárgadinnye-saláta

Ha a tisztított féldinnyéket cikkekre szeljük, majd a héját egy éles késsel levágjuk, akkor a tiszta gyümölcshússal dolgozhatunk tovább. Ezt kockázhatjuk, csíkokra vághatjuk, bármit tehetünk vele. Egy jó tanács: ha gyümölcssalátába kerül a sárgadinnye, akkor igyekezzünk a méretét a többi gyümölcs méretéhez igazítani. Kiválóan illik hozzá a szőlő, a görögdinnye, a barack, a banán és a citrusok. Arra is érdemes odafigyelni, hogy hasonló állagú gyümölcsök kerüljenek a salátába.

Jaj de szép!

És jöjjön egy divatos sárgadinnye fogyasztási mód! Amikor a magokat kiszedtük a félbevágott sárgadinnyéből, ne hámozzuk meg a gyümölcsöt. Helyette kapjuk elő a karalábé-lyukasztó eszközt a fiókból, amely egy 1 centiméter átmérőjű, éllel ellátott félgömb alakú eszköz egy rövidke nyélen rögzítve. Minden boltban beszerezhető, persze lehet, hogy ma már célirányosan a sárgadinnyéből-gömböt-faragó-eszközt kell keresnünk! Tehát fogjuk a lyukasztót és gyönyörű gömböcskéket, félgömböcskéket farigcsálunk a sárgadinnye gyümölcshúsából. A drágakövekhez hasonlító gyümölcsgömböket tehetjük salátákba, készíthetünk belőle gyümölcskelyhet sőt akár jégkocka-készítéskor is felhasználhatjuk.

Még egy tipp a végére, amivel a változatosabbá tehetjük az esti martinit, ásványvizet vagy vodkát: a jégkocka-készítő rekeszeibe tegyünk valamilyen gyümölcsöt. Ez lehet egy kisebb gömb sárgadinnye, piros ribiszke, málna, negyedbe vágott szamóca, szőlő, mentalevél. Töltsük meg vízzel és tegyük a fagyasztóba. Az eredmény: csinos kis jégtutajok gyümölccsel a belsejükben - hűsít és finom!