A rukkolát, vagy más néven borsmustárt nem csak salátaként lehet fogyasztani. Próbáljátok ki ezt az olasz tésztaételt rukkolával megbolondítva!

Hozzávalók két személyre: 6 db lasagne tészta, 10 dkg rukkola, 1-1 db sárga és piros kaliforniai paprika, 10 dkg kecskesajt, 1 evőkanál vaj, 2 evőkanál liszt, 3 dl tej, olívaolaj, só, darált bors, 1 ág kakukkfű.

 

Rukkolás lasagne


Egy kis lábasban forrósítsuk fel a vajat, majd szórjuk bele a lisztet, keverjük jól össze és kis adagokban, állandóan kevergetve öntsük hozzá a forró tejet majd forraljuk jól fel.

Tegyük a megmosott rukkolát egy konyhai gyorsvágó gépbe és aprítsuk össze finomra. Keverjük a tejmártáshoz, majd ízesítsük sóval és kevéske darált borssal.

A megmosott paprikákat helyezzük egy sütőlapra, majd előmelegített sütőben addig süssük, míg a bőre barna lesz. Vegyük ki a sütőből, és ha egy kicsit kihűlt húzzuk le a megsült háját és vegyük ki a magházát.

Forraljunk fel egy nagy lábasban sós vizet, majd tegyük bele a lazagne tésztát és főzzük pár percig. Szedjük át egy hideg vízzel telt edénybe és hűtsük le. A lehűtés után szűrőedényben csepegtessük le róla a felesleges vizet.

Kenjünk ki olívaolajjal egy kisebb tűzálló tálat, majd tegyünk a rukkolás krémből az aljára egy-egy kanállal. Helyezzünk rá egy-egy darab előfőzött tésztalapot, majd ismét egy-egy kanál ruccolás krémet kenjünk rá. Tetejére kerüljön a megsült paprikából, majd ismét tészta, paprika és krém következzen. Végezetül borítsuk be a tetejét felszeletelt kecskesajttal, tépkedjünk rá kakukkfűleveleket és előmelegített sütőben 150 fokon 30 perc alatt süssük aranysárgára.

Tálaláskor frissen reszelt parmezán sajttal szórjuk meg, és melléje tálalhatunk egy-egy marék rukkola salátát is.

Készíthetjük rukkola helyett spenóttal is, és a kecskesajt helyett használhatunk mozarella sajtot is.