Dagaszthatunk a tésztába mazsolát, felszeletelt majd megpirított hagymát, pirított diót vagy összekockázott brie sajtot is.

 

Hozzávalók: 500 g sima liszt, 2 teáskanál só, 1 csomag szárított élesztő, 3 evőkanál olívaolaj, 3 dl víz, 2 teáskanál currypor

Egy tálban keverjük össze a lisztet, a sót, a curryt, a szárított élesztőt és az olajat. Fakanállal vagy elektromos dagasztógéppel kezdjük el összedolgozni, közben kis adagokban öntsük hozzá a meglangyosított vizet. Addig dagasszuk, míg a tészta az edény falától el nem válik. Takarjuk le konyharuhával, tegyük meleg helyre, és kelesszük legalább egy órán keresztül. Akkor jó, ha a tészta a kétszeresére dagad.


Fűszeres indiai lapos kenyér
Borítsuk liszttel megszórt nyújtódeszkára, gyúrjuk át, és vágjuk nyolc egyforma darabra. A kis darabkákat nyújtsuk körülbelül 15 centi átmérőjű korongokra. Tegyük liszttel meghintett tálra és kelesszük még öt percig.

Egy száraz serpenyőt forrósítsunk fel közepes melegre, tegyük bele egyenként a kinyújtott kenyereket. Mindkét oldalát süssük addig, míg aranybarna nem lesz.

Fűszeres indiai lapos kenyér
Még melegen tálaljuk indiai szószos ételek mellé, kínálhatjuk tojásrántottához, de tehetünk a kenyérre zöldsaláta leveleket és felszeletelt sülteket is. Chutney-val megkenve izgalmas harapnivaló.