Köretnek hozzá petrezselymes újburgonyát, párolt rizst vagy krumplis rétest készítsünk.

Hozzávalók:

  • 8 szelet csontnélküli rövidkaraj
  • 1 evőkanál dijoni magos mustár
  • 2 dl tejszín
  • 3 szál kakukkfű
  • 3 szál újhagyma
  • 1 teáskanál fekete mustármag
  • darált bors, só
  • 3 evőkanál extra szűz olívaolaj

Mustáros sertéskaraj

Tegyük egymás mellé a kicsontozott karajszeleteket, majd csorgassuk meg kevéske olívaolajjal. Daráljunk rá borsot, tépkedjünk rá a kakukkfűlevelekből, majd tegyük egymásra, helyezzük egy tányérra, fedjük be fóliával, és pihentessük a hűtőszekrényben pár órán keresztül.

Hevítsünk fel egy nagy serpenyőben 3-4 evőkanálnyi olívaolajat, majd tegyük bele a befűszerezett hússzeleteket. Erős lángon mindkét oldalát süssük két-két percig, míg a szeletek pirulni nem kezdenek, utána szedjük át egy tányérra, nem baj, ha nem sültek át teljesen.

Öntsük a sültes serpenyőbe a tejszínt, kanalazzuk rá a mustárt, szórjuk bele a mustármagot, tegyük hozzá a felkarikázott újhagymát. Ízesítsük sóval, kevéske darált borssal, majd forraljuk jól össze. Tegyük vissza a serpenyőbe az elősütött szeleteket, és pár perc alatt pároljuk készre.