Hozzávalók: 4 szelet cápaharcsa filé, 2 db póréhagyma, 3 evőkanál extra szűz olívaolaj, fél citrom, darált bors, só, 10 dkg zöld olajbogyó, 1 dl száraz fehérbor, 1 csokor friss citromos kakukkfű, fél csokor metélőhagyma

 

A halfiléket csorgassuk meg olívaolajjal, daráljunk rá borsot, tépkedjünk rá a kakukkfűlevelekből, az összevágott metélőhagymából, enyhén hintsük meg darált borssal. Pár órára tegyük a hűtőszekrénybe, hogy a fűszerek íze jól átjárja a hal húsát.

Vágjuk kétfelé a póréhagymát hosszában, majd metéljük fel kis kockákra. Forrósítsunk fel egy nagy serpenyőben pár evőkanálnyi olívaolajat, majd tegyük bele a póré és a felkarikázott olajbogyót. Öntsük alá a bort, ízesítsük sóval, daráljunk rá borsot és tegyük hozzá a meghámozott és felkockázott citrom húsát. Fedjük le az edényt fedővel, és közepes lángon pároljuk 7-8 percig, míg a hagyma puha nem lesz.

Egy másik serpenyőben forrósítsunk fel pár evőkanálnyi olívaolajt, majd tegyük bele a befűszerezett halszeleteket. Közepes lángon süssük mindkét oldalát két-két percig.

Cápaharcsa párolt citromos pórékörettel

Tálaljunk a párolt póréból nagy tányér közepére, majd helyezzünk rá adagonként a megsütött halat.

Egy adag étel kalóriaértéke 700 Kcal.