Az igazi muszaka bárányhúsból készül. A friss paradicsom helyett használhatod kedvenc paradicsomszószodat is.

Hozzávalók: 2 db padlizsán, 50 dkg darált bárányhús, 4 evőkanál extra szűz olívaolaj, 3 gerezd fokhagyma, 1 fej vöröshagyma, 3 db paradicsom, 1-1 csipet őrölt fahéj, őrölt római kömény és őrölt szerecsendió, 1 csokor friss mentalevél.

A szószhoz: 2 evőkanál vaj, 3 evőkanál liszt, 3 dl tej, 15 dkg trappista sajt, 2 tojás, só, darált bors, reszelt parmezán sajt.

Muszaka


Forrósítsuk fel az olívaolajat egy nagy lábasban, majd tegyük bele az összevágott vöröshagymát és fokhagymát. Szórjuk hozzá az őrölt fűszereket is, majd pároljuk addig, míg a hagyma puha nem lesz. Tegyük hozzá a darált bárányhúst, fűszerezzük darált borssal és ízesítsük sóval. Kevergetve pároljuk addig, míg a saját levét el nem fővi, és a húsdarabkák szélei pirulni nem kezdenek. Tegyük bele a kis darabokra összevágott padlizsánt, pároljuk együtt még pár percig. Szórjuk bele az összevágott paradicsomot, öntsünk alá egy pohár vizet, majd közepes lángon pároljuk negyed órán keresztül. Ha szükséges, az elpárolgott levet pótoljuk vízzel. Mielőtt levennénk a tűzről, keverjük hozzá az összevágott mentaleveleket.

A sajtszószhoz forrósítsuk fel a vajat egy közepes méretű lábasban, majd szórjuk bele a lisztet. Kis adagokban, fakanállal vagy habverővel állandóan kevergetve, öntsük hozzá a forró tejet, és kis lángon keverjük simára. Vegyük le a tűzről, és még melegen keverjük hozzá a reszelt sajtot, ízesítsük sóval és kevéske darált borssal. Ha kissé kihűlt, keverjük hozzá az egész tojásokat is.

Öntsük a darált bárányhúsos-padlizsános ragut egy tűzálló tálba, majd kanalazzuk a tetejére a sajtszószt, szórjuk meg reszelt parmezánnal, és forró sütőben süssük 150 fokon 25-30 percig.