Június 21-én lesz a nyári napforduló: ekkor éri el a Nap az égi egyenlítőtől való legnagyobb távolságát, s az évnek ezen a napján a leghosszabb a nappal és a legrövidebb az éjszaka.






Szent Iván éji főzőcske az IKEA Örs vezér téri áruházában június 20-án, 21-én és 22-én. Töltsd velünk ezt az ünnepet, gyere és kóstold meg az áruház finomságait. Pénteken, szombaton és vasárnap déltől estig várunk titeket az emeleti látványkonyhában! Ünnepi főzéssel, kóstolással és főzési tanácsadással várunk minden érdeklődőt!



A nyári és a téli napforduló az emberiség két olyan természeti ünnepe volt ősidőktől fogva, amelynek emlékeit napjainkig őrizzük. Ismerős számunkra Shakespeare varázslatos Szentivánéji Álmából, keresztény ünnepek szertartásaiból, de a kereszténységet megelőzően sokkal korábban is ünnepelték már az emberek közös játékokkal, tűzgyújtással, jövendőmondással.



A néphit szerint Szent Iván előestéjén virágzik a páfrány. Az aranyosan fénylő virág csak néhány pillanatig él, azután elhervad és elenyészik. Aki keresve-keresetlen mégis rálel, érteni fogja az állatok nyelvét és meglátja a földbe rejtett kincseket. A dunántúli Somló vidékén úgy tudják, hogy a boszorkányok a páfrány virágának köszönhetik mágikus erejüket és tudásukat.

Jéghideg felfrissülés!

Ha megszomjaztál, kóstold meg az üdítő bodza, és vörösáfonya szörpből készített bólét.



Bodzaszörpös bólé gyerekeknek is!

Hozzávalók: 3 dl bodzaszörp, 1 doboz eper, 2 db narancs, 2 db zöldalma, 1 db zöldcitrom, 2 ág friss menta, 1 doboz ananászkonzerv.

Szedjük gerezdjeire a narancsot, majd szeleteljük fel kisebb darabokra, a zöldalmát is vágjuk cikkekre, nem kell meghámozni, magházát távolítsuk el és szeleteljük fel. Öntsük egy nagy bólés tálba, adjuk hozzá az ananászkonzervet a levével együtt, és a felszeletelt epret is. Karikázzuk bele a zöldcitromot a héjával együtt, öntsük rá a bodzaszörpöt, tépkedjük bele a menta levelét, majd tegyük a hűtőbe, és hagyjuk állni pár órán keresztül.
A vendégek érkezésekor öntsünk hozzá kétliternyi hideg ásványvizet, és üvegpoharakba tálalva szervírozzuk.

Elkészíthetjük alkoholos változatban, egy-egy deciliternyi triplisec-et és rumot locsoljunk a szörpbe áztatott gyümölcsökre, majd pezsgővel hígítsuk fel. A gyermekeknek ebből a változatból ne szervírozzunk!

A saláta lelke a jól elkészített öntet! (dresszing)

Készítsünk salátaöntetet vörösáfonya lekvárból, sarkiszeder és erdei bogyósgyümölcsbor-ecetből.

A vinaigrette dresszing alapja az olívaolaj: tegyünk másfél decinyi olívaolajat egy befőttes üvegbe, facsarjunk hozzá fél citrom levét, daráljunk hozzá kevéske feketeborsot, csipetnyi sóval ízesítsük, majd zárjuk le az üveget, és mintha shéket készítenénk, jó alaposan rázzuk össze.



Változatai végtelenek lehetnek, feljavíthatjuk friss gyümölcsök levével, válasszunk megfelelőt az épp aktuális salátánkhoz. Ha kacsasültet szeletelünk a levelekre, adjunk hozzá átpasszírozott málnát, és citromlé helyett málnaecetet csorgassunk az üvegbe. Ha a feltét hal, jöhet a várnarancs, grapefruit. Paradicsomos-mozarelláshoz használjunk balzsamcetet, rejtsünk el a levelek között friss bazsalikomot, körtés-kéksajtoshoz készítsünk gránátalma, ribizli vagy szeder levével. Mustáros-juharszirupos öntet, kevéske citromos kakukkfűvel és pirított római köménnyel elkészítve nagyon jól kiemeli, és kiegészíti a sült csirkés salátánkat.

Vodkás-paradicsomos hering

Hozzávalók: 2 üveg ecetes pácolt hering, fél dl Vodka (a Svéd Finomságok Boltjában megvásárolhatod), 2 gerezd fokhagyma, 50 dkg főtt apró szemű burgonya, 3 evőkanál Bertolli extra szűz olívaolaj, 1 csomag Bertolli fokhagymás paradicsomszósz, só, darált bors, 1 ág kakukkfű.



Forrósítsd fel az olívaolajat egy nagy serpenyőben, majd tedd bele a vékonyra felszeletelt fokhagymát. Hevítsd addig, míg a fokhagyma sisteregni nem kezd, utána öntsd rá a paradicsomszószt. Darálj rá borsot, tépkedd rá a kakukkfűlevelet, és ízesítsd kevéske sóval. Forrald jól össze, majd add hozzá az ecetes levétől leszűrt heringet. Bolondítsd meg egy kortynyi vodkával, és azonnal tálald olívaolajon megpirított apróburgonyával.

Ezt az ételt elkészítheted snidlinges, curry-s, tormás, kapros, mustáros és kaviáros mártásban eltett heringgel is. Ezeket a földszinti kávézóban vásárolhatod meg.
A burgonyát összekeverheted még snidlinggel, petrezselyem zöldjével vagy akár kerti zsázsával is.

Svéd zöldséges-rákos tészta

Hozzávalók négy személyre: 25 dkg Royal Greenland tisztított rák (Svéd Finomságok Boltjában megvásárolhatod), 40 dkg tészta, 3 dl tejszín, 2 db paradicsom, 1 gerezd fokhagyma, ¼ citrom leve, 4 evőkanál olívaolaj, 15 dkg vegyes zöldségkeverék, só, őrölt bors, friss fűszerlevelek.



Egy nagy serpenyőben forrósítsd fel az olívaolajat, tedd bele az összezúzott fokhagymát, majd hevítsd fél percig. Add hozzá a rákhúst és pirítsd 1-2 percig. Öntsd rá a tejszínt, fűszerezd friss fűszerlevelekkel, sóval, őrölt borssal és citromlével. Forrald jól össze, majd keverd bele a vegyes zöldségkeveréket, és a felkockázott paradicsomot is. Forrald még egy percig, majd forgasd össze kifőzött tésztával. Tálald nagy tányérra, tetejét szórd meg reszelt parmezán sajttal.

Pihend ki magad!

Frissen, jóllakottan

Remek felfrissülés, ha vásárlás közben vendégül látod magadat egy finom ebédre, vagy csak egy csésze kávéval vagy üdítővel dobod fel a hangulatodat.



Kóstoljátok meg az igazi svéd ízeket, és ha ízlett az ebéd, akár otthon is készíthetsz igazi, északi vacsorát. A hozzávalókat a földszinti Svéd Finomságok Boltjában veheted meg.

Ebéd közben nyugodtan átgondolhatod mire van még szükséged, mit felejtettél el, és ha minden eszedbe jutott, folytasd a nézelődést és a vásárlást.

Skandináv érzés - otthon is!

Ízlik a svéd húsgolyó, amit az étteremben ettél? Mostantól otthon is elkészítheted!

Saját ételeket, élelmiszereket, hozzávalókat, alapanyagokat vásárolhatsz a Svéd Finomságok Boltjában, így otthon is élvezheted a minőségi, de alacsony áru ételeket. Amikor csak akarod!
A húsgolyón kívül, heringet, különféle szószokban, lazacot, rákkrémet, kenyeret, csokoládét, édes és sós kekszeket, cukorkákat, szörpöket, savanyúságokat, italokat, lekvárokat találsz. Nem érdemes kihagyni egyiket sem! Ilyen máshol nincs!


Finom reggelivel várunk, mindössze 195 Ft-ért!
Ugorj be hozzánk, és akár az egész családdal fogyasszatok el egy közös reggelit! A családbarát éttermünkben a gyerekmenü csak 245 Ft-ba kerül. A babaételekhez mikrosütőt is használhatsz, ahol a kívánt hőmérsékletre tudod melegíteni a bébiételt.
Ha a gyerekek hamarabb befejezték az étkezést, az étterem melletti játszósarokban várhatnak rátok.



Éhesen nem lehet sem vásárolni, sem szerelni! Válassz IKEA élelmiszereket!


Hírdetés

2008. június 19.