Fogyókúrába is beillő ételeket készítettem az RTL Klub Reggeli című műsorába Dombovári Vandával és Csonka Andrással.


Az RTL Klub Reggeli című műsorában fogyóztunk. Reggelente olyan ételeket készítettem, amik megállják a helyüket a fogyókúrázók étrendjében is.

Jól indulhat a nap egy pohár friss kiviből és tönköly búzakorpából elkészített itallal. Én a friss gyümölcsöt összeturmixolom tönköly búzakorpával és kevéske teával.

Zöldspárga készül ebédre, amit csirkemellbe göngyölök és sütőben sütöm készre. A körete sem hétköznapi, eper bazsalikommal és spárgával összepirítva. Ha kedvet kaptatok az elkészítéséhez, a receptett itt olvashatjátok:

Csirkemellbe göngyölt zöldspárga

Hozzávalók: 4 darab csirkemell filé, 2 csokor zöldspárga, 2 ág friss kakukkfű, darált bors, 1 evőkanál reszelt parmezán sajt, 1 pohár natúr joghúrt, só.

 

Csirkemellbe göngyölt zöldspárga


Vágjuk kétfelé a csirkemelleket úgy, hogy a filéből két nagy szeletet kapjunk. Kissé klopfoljuk meg, majd csorgassuk meg olívaolajjal. Daráljunk rá borsot, tépkedjünk rá a kakukkfű levelekből és szórjuk meg sóval.

Tisztítsuk meg a spárgákat, majd dobjuk forrásban lévő sós vízbe. Főzzük két percig, majd azonnal szedjük át egy hideg vízzel telt edénybe. Várjunk míg kihűl, majd szűrőedényben csepegtessük le jól.

Vágjuk kétfelé a leforrázott spárgaszálakat, majd 5-6 darabot tegyünk a befűszerezett csirkemellek közepére. Göngyöljük fel és tegyük egy olívaolajjal megcsorgatott tűzálló edénybe. Kanalazzunk a tetejére a natúr joghurtból, majd előmelegített sütőben 160 fokon 20-25 perc alatt süssük készre.
Köretnek hozzá epres spárgát készítsünk. Forrósítsunk fel egy nagy serpenyőben egy evőkanálnyi vajat, majd a leforrázott és három centis darabokra vágott spárgát dobjuk egy-két maréknyit bele. Erős lángon pirítsuk, közben daráljunk rá borsot, majd tegyünk hozzá egy maréknyi megmosott epret. Tépkedjünk rá bazsalikomleveleket és csorgassunk rá pár csepp balzsamecetet. Keverjünk rajta egyet, majd azonnal tálaljuk a megsütött spárgás tekercsek mellé. Vigyázzunk csak hírtelen pár percig süssük, mert az eper hamar széttörik. Elég ha csak jól átforrósítjuk a köretet.

Rostonsült lazacszelet citromos póréhagymával

Hozzávalók: 4 db lazacszelet, 1 csokor kapor, 2 szál póréhagyma, 1 db citrom, 4 evőkanál olívaolaj, 10 dkg zöld olajbogyó, só, darált bors, 1 dl száraz fehérbor.

Rostonsült lazacszelet citromos póréhagymával


Csorgassuk meg a lazacszeleteket olívaolajjal, majd daráljunk rá borsót. Tépkedjünk rá kaporleveleket, és enyhén szórjuk meg sóval. Tegyük a hűtőbe pár órára, hogy a fűszerek íze jól átjárja a halhúst.
Vágjuk egy centis kockákra fel a póréhagymát, majd többszöri hideg vízben mossuk meg alaposan. Tegyük egy szűrőedénybe, és csepegtessük le jól. Forrósítsunk fel pár evőkanálnyi olívaolajat egy nagy serpenyőben vagy lábasban, majd tegyük bele a pórékockákat. Daráljunk rá borsót, szórjunk rá sót, tegyük hozzá a felszeletelt zöld olajbogyót, és öntsük rá a bort. Fedjük le fedővel és pároljuk öt percig, majd adjuk hozzá a meghámozott és felkockázott citrom húsát. Forraljuk még további két percig.
Egy nagy serpenyőben öntsünk pár evőkanálnyi olívaolajat, majd ha már forró tegyük bele a befűszerezett halszeleteket. Mindkét oldalát süssük két-két percig, majd serpenyővel együtt tegyük forró 150 fokos sütőbe, és 10 perc alatt süssük készre.
Tálaláskor tegyünk egy adagnyit a citromos póréból a tenyér közepére, majd tetejére helyezzük a megsült lazacszeletet.

Ananászos-currys sertéssült

Hozzávalók: 1 kisebb friss ananász, 1 db sertés szűzpecsenye, 3 evőkanál olívaolaj, 2 evőkanál curry por, 1 csokor friss korianderlevél, 2 dl tejszín, só, bors.

Ananászos-currys sertéssült


Hártyázzuk le a szűzpecsenyét, majd vágjuk egy centis szeletekre. Kissé klopfoljuk meg, majd daráljunk rá borsot és ízesítsük sóval. Tépkedhetünk rá friss kakukkfű leveleket is. Csorgassuk meg olívaolajjal, és pár órára tegyük a hűtőbe.
Az ananászt hámozzuk meg, majd vágjuk hosszában négyfelé, a közepén húzódó kemény részt vágjuk ki, és utána szeleteljük fel.
Egy nagy serpenyőben forrósítsunk fel olívaolaja, tegyük bele a befűszerezett hússzeleteket, majd mindkét oldalát süssük két-két percig. Vegyük ki a serpenyőből, tegyük egy tányérra. A hússütő serpenyőbe, ha nem használódott el nagyon süssük meg a felszeletelt ananászt. Ha a szeletek kezdenek pirulni, szórjuk rá a curry port, majd keverjük jól össze, és utána öntsük fel a tejszínnel. Tegyük vissza a megsütött hússzeleteket, szórjuk bele az összecsapkodott korianderlevelet, sóval, kevéske darált borssal ízesítsük, majd jól forraljuk össze. Ha kalóriaszegényen szeretnénk elkészíteni, a tejszínt hagyjuk ki a receptből!
Egy nagy tányér közepére tegyünk párolt rizst, majd tetejére a szószos-ananászos szeleteket.