A virágcserépben sült kenyérrel elkápráztathatjuk vacsorára érkező vendégeinket. Ha jól teletömik a hasukat a friss és ropogós kenyérrel, kevesebbet kell majd költened a drágább húsokra...Hozzávalók: 50 dkg búzaliszt, 1 teáskanál só, 1 csomag szárított élesztő, 4 evőkanál Bertolli extra szűz olívaolaj, 1 maréknyi naponszárított paradicsom, 20 dkg kemény fetasajt, 1 csokor friss rozmaring.

Fetasajtos kenyér cserépben

Tegyük dagasztótálba a lisztet, szórjuk rá a szárított élesztőt és a sót. Adjuk hozzá a durvára összevágott rozmaringot, csorgassunk rá három evőkanálnyi olívaolajat, majd kezdjünk hozzá a dagasztáshoz. Kis adagokba csorgassunk hozzá langyon vizet, épp annyit, hogy közepesen kemény kenyértésztát kapjunk.

Addig dagasszuk, míg a kenyértészta az edény falától kezd elválni, után tegyük hozzá a kis darabokra felvágott naponszárított paradicsomot. Keverjük még egy percig, majd tegyük langyos helyre, takarjuk be tiszta konyharuhával és kelesszük kétszeresére.

A duplájára kelt, borítsuk ki egy liszttel meghintett deszkára, nyújtsuk ki, majd szórjuk rá az összekockázott feta sajtot. Hajtogassuk össze, is jól gyúrjuk át, hogy a feta jól elkeveredjen a kenyértésztában.

Béleljünk ki sütőpapírral tiszta virágcserepeket, osszuk a tésztát nyolc egyenlő részre, sodorjunk belőle kis cipókat, majd tegyük a cserépbe.

Tetejét szórjuk meg összetépkedett rozmaringlevelekkel, kelesszük még körülbelül 15-20 percig, majd tegyük előmelegített sütőbe. 180 fokon süssük 45-50 percig. Ha elkészült borítsuk ki a formából, és hagyjuk kissé kihűlni.

Grillvacsorák meglepetés kenyere lehet.