Grillezett ételünk főszereplője szálkamentes tengeri halfilé, a másik főszereplő pedig a spenót és a paradicsom.

 

Spenóttal grillezett tőkehal

Hozzávalók:

  • 50 dkg tőkehalfilé
  • 20 dkg forrázott spenótlevél
  • 2 db paradicsom
  • 1 gerezd fokhagyma
  • halfűszer-keverék
  • őrölt szerecsendió
  • darált bors, só
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 2 szál kakukkfű

Vágjuk egyforma darabokra a tőkehalfilét, majd csorgassuk meg olívaolajjal, daráljunk rá borsot és szórjuk meg halfűszer-keverékkel. Fedjük le fóliával, és kis időre tegyük a hűtőszekrénybe, hogy a fűszerek íze jól átjárja a halhúst.

Készítsük el hozzá a spenótot. Forrósítsunk fel egy kis lábasban egy evőkanálnyi olívaolajat, majd tegyük bele az összezúzott fokhagymát. Forrósítsuk össze, és utána tegyük rá a leforrázott és kinyomkodott spenótleveleket. Fűszerezzük őrölt szerecsendióval, darált borssal és kevéske sóval. Fedjük le és kis lángon pároljuk 4-5 percig, ha elkészült hagyjuk kissé kihűlni.

Tegyünk egy ív sütőpapírt egy tepsi aljára, majd helyezzük el rajta egymás mellé a befűszerezett halszeleteket. Halmozzuk rá a megpárolt spenótot, vigyázzunk a párolólevéből ne tegyünk a halra, kissé nyomjuk ki a kanálállal.

Tetejére szeletelt paradicsomot tegyünk, tépkedjünk rá kakukkfűleveleket, daráljunk rá borsot, majd kanalazhatunk rá tejfölt vagy tejszínt. Csorgassuk meg olívaolajjal és forró sütőben 150 fokon pároljuk készre 10-12 perc alatt.

Ha elkészült lapátkanállal helyezzük nagy tányérokra, köretnek petrezselymes burgonyát készítsünk hozzá.

Spenóttal grillezett tőkehal

Kapcsolódó linkek: