A citromaromájú zöldbab, gorgonzola sajttal feltúrbózva igazán könnyű nyári étel ebben a hőségben.Hozzávalók: 40 dkg sárga és zöldhüvelyű zöldbab vegyesen, fél darab zöldcitrom, 2 evőkanál olívaolaj, só, darált bors, 1 gerezd fokhagyma, 30 dkg gorgonzola sajt.
Citromos zöldbab gorgonzola sajttal

 

Éles késsel vágjuk le a zöldbabok kocsányos részeit, majd mossuk meg hideg vízben alaposan. Forraljunk fel egy nagy fazékban sós vizet, majd dobjuk bele a megpucolt zöldbabot. Főzzük körülbelül két percig, majd szűrőkanállal szedjük ki egy hideg vízzel telt edénybe. Mielőtt kiszednénk, kóstoljunk meg egy szál babot, akkor a legfinomabb ha még egy kicsit roppanós.

Egy nagy serpenyőben csorgassuk az olívaolajat, tegyük bele a felszeletelt fokhagymát, majd reszeljük rá a citrom héját. Addig forrósítsuk, míg a fokhagyma sisteregni nem kezd. Tegyük bele a leszűrt és jól lecsepegtetett zöldbabot, daráljunk rá borsot, csorgassuk rá a citrom kifacsart levét, majd hírtelem, erőslángon forrósítsuk jól össze.

Azonnal tálaljuk nagy tányérokra, melléje kis darabokra felszeletelt gorgonzola sajtot tálaljunk