Hozzávalók: 20 dkg camembert sajt, 2 db tojás, 20 dkg zsemlemorzsa, 5 dkg szezámmag, 10 dkg liszt, 6 dl étolaj, 25 dkg zöldborsó, 2 szál újhagyma, 1 gerezd fokhagyma, só, darált bors, fél evőkanál vaj


Vágjuk egy centi vastagságú cikkekre a sajtot, majd forgassuk lisztbe, utána felvert tojásba és végül szezámmaggal vagy mandulával összekevert zsemlemorzsába. Célszerű a bepanírozott sajtokat ismét tojásba mártani majd másodszor is a morzsába.

Rántott camembert borsópürével

 

Kezünkkel nyomkodjuk meg, hogy a zsemlemorzsa jól rátapadjon. Ha elkészültünk a panírozással, tegyük egymás mellé egy morzsával meghintett tányérra a sajtdarabokat, és tegyük be a mélyhűtőbe legalább fél órára (ha megdermed, sütéskor nem folyik ki a sajt a panírból).


Forrósítsuk fel a vajat egy kis lábasban, adjuk hozzá a finomra összevágott fokhagymát és a felszeletelt újhagymát. Pároljuk kis lángon pár percig, majd tegyük hozzá a zöldborsót. Ízesítsük sóval és daráljunk rá kevés borsot, majd öntsünk rá annyi vizet, hogy épp ellepje. Takarjuk le fedővel és 6-7 perc alatt pároljuk puhára. Ha megpuhult, a felesleges párolólevet öntsük le róla, majd az egészet pürésítsük kézi mixerrel.

Forrósítsuk fel az étolajat egy serpenyőben, majd tegyünk bele a bepanírozott sajtokból és süssük őket aranysárgára. Vigyázzunk, egyszerre ne tegyünk bele sokat, mert "visszahűl" az olaj és elázik, majd kifolyik a sajt a panírból.

Tálaláskor kanalazzunk borsópürét nagy tányérokra, melléje pár darabot a megsütött sajtból, dekorálhatjuk kerti zsázsa hajtásokkal is.