Ünnepi készülődés az IKEA az Örs vezér téri áruházában. Karácsonyi ételeket készítünk, amit megkóstolhattok és akár a hozzávalóit is megvehetitek. Várlak szeretettel 2010. november 20-án, szombaton déltől este hatig.

Készüljetek fel lelkiekben az idei karácsonyi este menüjére. Ünnepi főzési tippeket kaphattok tőlem, ha ellátogattok az Örs vezér téri IKEA áruházba. A Konyhaosztályon várok mindenkit sok szeretettel szombaton déltől este hatig.

Ünnepelj, mint a svédek!

Kipróbálhatod az áruház almaszeletelőjét, megkóstolhatod a vörösáfonyából készült szörpöt. Beleízlelhetsz a kékáfonya lekvárba, és elkészítheted velem közösen az ünnepi papírbatyuban megsütött lazacot.

Ünnepelj, mint a svédek!

Ünnepelj, mint a svédek!

Ünnepelj, mint a svédek!

Mi, svédek szeretjük azt gondolni, hogy nekünk vannak a legeredetibb karácsonyi szokásaink a Tejútrendszer innenső fertályán. Valóban így van ez? Ugyan kinek jutna eszébe nyers heringet enni, snapszot inni és hosszú, fehér szakállat ölteni? Vess csak egy pillantást svéd karácsonyi szokások listájára, és tudd meg, hogyan kell úgy ünnepelni, mint egy igazi svéd.

Miket eszünk?

A régi időkben Svédország szegény ország volt. Az étkezéseknél nem túl sok étel került a tányérokra, esténként sok embernek kellett korgó gyomorral lefeküdnie. De karácsonykor minden megváltozott: ilyenkor nagyon sokat ettünk. Napjainkra Svédország már teljesen más ország lett, de az biztos, Karácsonykor most is nagyon szeretünk enni.

1. Egyél gyömbéres sütit!

A svéd karácsony gyömbéres kalács nélkül teljességgel elképzelhetetlen. Talán azért is vonzódunk annyira ehhez a finomsághoz, mert azt tartják, hogy a gyömbérkalácstól kedves leszel. Az étvágy fokozásához különféle mókás formákban sütjük meg, a legkedveltebbek a kecske, csillag és a szív mintájúak.

MÉZESKALÁCS TÉSZTA

Használhatsz az IKEA áruházakban kapható, előre összeállított tésztát, vagy elkészítheted a sajátodat.

Hozzávalók:

  • 2 dl víz
  • 1 dl cukorszirup (melasz)
  • 2 evőkanál őrölt fahéj
  • 1 evőkanál őrölt szegfűszeg
  • 1 evőkanál őrölt gyömbér
  • 1 teáskanál őrölt kardamom
  • 1 teáskanál feketebors
  • 1 evőkanál étkezési szódabikarbóna
  • 30 g vaj
  • 5 dl cukor
  • 1,5 liter liszt

Keverd össze a vajat, a cukrot és a szirupot. Add hozzá a fűszereket és a szódabikarbónát, majd a vizet és végül a liszt egy részét. Keverd bele a maradék lisztet is. Hagyd a tésztát folpackba tekerve a hűtőszekrényben pihenni egy éjszakán át.

MÁZ

Hozzávalók:

  • 400 ml porcukor
  • 1 tojásfehérje
  • 1 teáskanál fehér ecet

Verd fel valamennyi hozzávalót és töltsd egy papírtölcsérbe vagy tésztazsákba.

Ünnepelj, mint a svédek!

2. Készítsd el a Luca sütidet!

A Lucia nyuszi abban különbözik a legtöbb más nyúltól, hogy sáfrány is van benne. A sáfránytól a Lucia nyuszinak nagyon különleges íze lesz és sárga színűvé válik. A legtöbb svéd legalább olyan fontosnak tartja ezt a finomságot, mint magát a karácsonyfát.

Hozzávalók (kb. 40 db):

  • 150 g (3 kávéskanál) vaj
  • 5 dl (2 1/4 csésze) tej
  • 50 g (2 kávéskanál) élesztő
  • 1 g sáfrány
  • 2 ml (1/2 teáskanál) só
  • 1,5 dl (1/2 csésze) cukor
  • 2 tojás
  • 17 dl (6 csésze) fehérliszt
  • tojás és mazsola a díszhez

Elkészítés:

Melegítsd fel a sütőt 225°C-ra. Olvaszd meg a vajat, add hozzá a tejet és langyosra melegítsd fel (37°C). Az élesztőt keverd össze egy kis tejjel. Morzsold bele a sáfrányt.

Keverd össze a tejet, az élesztőt, a sáfrányt, a sót, a cukrot, a felvert tojást és a mazsolát, valamint a liszt nagy részét. Dagaszd addig, amíg el nem válik a lábas szélétől. Ha kell, tegyél bele még lisztet. Ha kész, szórd meg egy kis liszttel, takard le és hagyd pihenni. Ha minden jól megy, dupla nagyságúra dagad.

Tedd ki a tésztát egy sima, lisztezett felületre. egy világos színű tésztának kell lennie. Formázd. Tedd egy nem ragadós sütőpapírra és süsd a sütiket, kb. 30-40 percig. Kend meg a tetejét tojással és tegyél rá mazsolát. További 5-10 percig süsd még.

Ünnepelj, mint a svédek!

3. Egyél karácsonyi tejberizst!

Karácsonykor az evés igen fontos elfoglaltság Svédországban. A finom vacsora után szívesen fogyasztunk egy kis karácsonyi tejberízst. Ez tejben felforralt rizsből készül. A tetejére fahéj kerül, az ételt jéghideg tejjel szolgáljuk fel. Ízlés szerint mandulát is keverhetsz a kásába. Aki megtalálja a mandulát, az kívánhat valamit. 

4. Édesség édessé tesz

A svédek egész évben sok édességet fogyasztanak. Karácsonykor azonban a mennyiség tekintetében nincsenek határok. Ilyenkor egész héten, a nap 24 órájában az édességek mindenféle házilag készített változata rendelkezésre áll. A legnépszerűbb édességek a "knäck" és a "ischoklad". Előbbi egy rágós, cukorból, szirupból és krémből készült édesség, utóbbi pedig puha csokoládés cukorka, amely elolvad a szádban.

5. Ezt haza is viheted

Rizs à la Malta, vagy "ris à la Malta" ez a hagyományos édesség a karácsonyi tejberizs maradékából készül. A tejberizst porcukorral és vaníliás cukorral kell édesíteni, kevés krémet hozzáadni és elkeverni. A végeredmény egy minden képzeleted felülmúlóan ízletes desszert.

6. Karácsonyi asztal

A svéd karácsonyi asztalon gyakorlatilag minden megtalálható, amit általában fogyasztunk. Főtt sonka, hering, füstölt angolna, tojás, húsgolyó, kolbász, három vagy négy féle káposzta, lazac, "Jansons frestelse". Befejezésként egy jó adag tejberízst szeretünk fogyasztani. Pontosan 0% az esélye annak, hogy egy svéd karácsonyi asztaltól éhesen távozz.

Ünnepelj, mint a svédek!

Amit mi iszunk

Ha megszomjaztál a sok svéd karácsonyi ételtől, van néhány javaslatunk, mivel oltsd a szomjad. De készülj fel, mert italaink legalább annyira eredetiek, mint ételeink. Máris kezdjük!

1. Barátságban a Glöggel

A Glögg tipikus svéd karácsonyi ital, amely hasonló ízű, mint az angol forralt bor, vagy a német glü bor. Édes fűszerekkel kevert vörösborból készítjük. Forrón szoktuk inni, gyömbérkaláccsal vagy Lucia nyulacskákkal kísérve. A glöggnek létezik alkoholos és alkohol mentes változata is. Mindkét verzió finomabb lesz, ha egy kis mazsolával és manduladarabkákkal kevered.

Hozzávalók (8 személyre):

  • egy üveg glögg, 75 cl
  • 50 g mandula
  • 50 g mazsola
  • 300 g gyömbéres süti

Elkészítés:

Melegítsd fel a bort egy tálban (ne várd meg, míg forrni kezd!). Kis pohárból idd a glögg-öt, pl. a LJUVLIG (8 cl pohár megfelelő). Adj hozzá mandulát és mazsolát. És ne felejtsd el a gyömbéres vagy a sáfrányos sütiket se!

Ünnepelj, mint a svédek!

2. Sötét ital a sötét korból

A Svagdricka egy sötét, édes ízű, sörhöz hasonló ital. Már a XV. század óta gyártják, és valaha egész Európában népszerűségnek örvendett. Napjainkban többnyire csak Karácsony környékén árulják. Ha elég bátor vagy, próbálj tejet keverni hozzá, ahogy a svédek is teszik.

3. A julmust egyszerűen kötelező

Mind közül talán a julmust a legkedveltebb svéd karácsonyi ital. Alkoholmentes üdítőital, amely vízből, komlóból, malátából és különböző fűszerekből készül. Ez a finomság kiválóan illik bármely svéd karácsonyi étel mellé. Húsvét környékén ugyanezt az italt Eastenmust-nak nevezzük.

4. Éljen a karácsonyi sör!

Mint a legtöbb ember, időről-időre a svédek is szívesen felhajtanak egy-egy pohár sört. Karácsonykor a pohárba barna sör is kerülhet, amely nagyszerűen illik a nehezebb ételek mellé. A svéd karácsonyi sör a porter, a stout és az ale keveréke. Sötét színű, enyhén édes és ízletes.

5. Végül, de nem utolsósorban: a snapsz

A snapsz alapvető része a svéd karácsonyi hagyományoknak. Ezzel az itallal azonban óvatosan kell bánni. Igyál belőle túl sokat, és másnap biztosan fejfájással ébredsz. A snapsz nem más, mint gyógynövényekkel és fűszerekkel megbolondított tiszta vodka. Az igazi ínyencek langyosan szeretik, többnyire azonban jéghidegen szolgálják fel, így leplezve meglehetősen intenzív ízeit.