Égbenyúló fűszerkerti parti címmel jelent meg egy fényképes összeállítás a teraszomról a Lakáskultúra magazin Házak&kertek című mellékletében. Nézzetek körül a kertemben!
Bors Editet a cikk íróját és Darabos György fotóst is sikerült "jól megfőznöm", nem csak az ízlelőbimbójukat, a szemüket is elkápráztatta a látvány. A sok színes fotóval tarkított cikk, csak az "előjátéka" a Lakáskultúra októberi számában megjelenő írásnak.

A parti kajáinak elkészítésére, a megterítésre mindössze két óra állt rendelkezésemre. Az esti hőséget először limonádéval enyhítettem: az ásványvízbe a citromkarikák mellett frissen szedett mentát és citromfüvet tettem, majd jól behűtöttem.
Mentás limonádé

Sütöttem frissen kenyeret, rozmaringgal és aszalt paradicsommal. Felkockáztam és egy vázában raktam az asztalra. Görögdinnye salátát készítettem fetával és sok-sok mentával, majd pesztós rizssalátát készítettem köretként. Csirkemell szeleteket fűztem fel koktélparadicsommal, amit sok-sok gyógyfűszerrel (kakukkfű, bazsalikom, rozmaring) pácoltam, ezt faszénparázson sütöttem meg. Került még az asztalra a híres paprikalekváromból, de nem hiányozhatott a hideg sör sem.
Jelentem-meg-jelentem!

Jelentem-meg-jelentem!
Az egész kertet telepakoltuk színes mécsesekkel, bányászlámpákkal és gyertyákkal. Nézzétek meg a magazinban lévő képeket, olyan, mint egy tündérmese. "A fűszernövények illata egy szenvedélyes szakács számára épp oly ihlető lehet, mint a magába szívott tudás, vagy a már ismert ízek emléke".