Ez a tésztaétel a hagyományos magyar konyhát, a zöldségek a mediterrán ízeket idézik.

Hozzávalók:

Tésztához:

  • 25 dkg liszt
  • 2 dkg élesztő
  • 6 evőkanál olívaolaj
  • csipetnyi só
  • csipetnyi cukor
  • 20 dkg vöröshagyma

Feltéthez:

Szeleteljük fel fél karikákra a megtisztított hagymát, majd forrósítsunk fel 4 evőkanál olívaolajat egy serpenyőben és pároljuk meg benne a hagymakarikákat.

Öntsünk 125 ml langyos vizet egy kis edénybe, tegyünk hozzá egy csipetnyi cukrot, sót, morzsoljuk bele az élesztőt, csorgassuk bele a maradék olajat, majd keverjük jól össze. Tegyük langyos helyre és futassuk fel 15 perc alatt.

Szórjuk a lisztet egy dagasztótálba, öntsük rá a kovászt, adjuk hozzá a megpirított hagyma felét, majd dagasszuk lágyabb kenyértésztává. Takarjuk be konyharuhával, és kelesszük kétszeresére.

A megkelt tésztát borítsuk liszttel meghintett deszkára, majd formázzunk belőle fél maréknyi gombócokat. Nyújtófával nyújtsuk ki egy centis vastagságúra, majd helyezzük egy sütőlapra. Tetejére tegyünk a megpirított hagymából, szeletelt paradicsomból, lilahagymából, cukkiniből és gombából. Tépkedjünk rá oregánóleveleket, majd pár perc kelesztés után tegyük forró, 180 fokos sütőbe és 10-12 perc alatt süssük készre.

Friss ropogós salátalevelekkel és bazsalikomos paradicsomsalátával tálalhatjuk.