Tudtátok, hogy a puliszka a magyar, román, erdélyi szász, bolgár, ukrán hagyományos étkezésben egyaránt megtalálható? Megmutatom, hogyan készítheted el a juhtúrós változatot.

Hozzávalók: 20 dkg kukoricadara, 1 evőkanálnyi vaj, 20 dkg juhtúró, só, 2 evőkanál olívaolaj.

Öntsünk egy lábasba egy liternyi vizet, adjuk hozzá a vajat, ízesítsük egy teáskanálnyi sóval, majd forraljuk fel. Lassan, állandóan kevergetve csorgassuk bele a kukoricadarát és kis lángon főzzük legalább 15-20 percig. Ha elkészült, keverjük hozzá a juhtúrót, majd öntsük az egészet egy vajjal kikent kisebb méretű tepsibe vagy tálkába. Fontos, hogy a puliszka vastagsága egy centis legyen. Várjuk meg, míg kihűl, majd széles szájú pohárral vagy pogácsaszaggatóval szúrjuk ki.

Egy nagy serpenyőben forrósítsunk fel két evőkanálnyi olívaolajat, tegyük bele a kiszúrt puliszka korongokat, majd közepes tűznél mindkét oldalát süssük pirosra.