Sokan gondolják, hogy a borscs leves jellegzetesen orosz étel, pedig Ukrajnából származik, ugyanakkor Lengyelországban és Litvániában is rendkívül közkedvelt.

 

Hozzávalók:

  • 2 evőkanál hidegen sajtolt olívaolaj
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 szál sárgarépa
  • 1 szál petrezselyemgyökér
  • 3 nagyobb szem burgonya
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 3 evőkanál sűrített paradicsom
  • 2 darab főtt cékla
  • fél citrom leve
  • 20 dkg fejes káposzta
  • fekete bors, só
  • babérlevél
  • 1 csokor kapor
  • 30 dkg gulyásnak való marha apróhús

Forrósítsuk fel az olívaolajat egy nagy fazékban, majd adjuk hozzá a finomra összevágott vöröshagymát és a zúzott fokhagymát. Pároljuk pár percig, míg üveges nem lesz.

Tegyük hozzá a felkockázott marhahúst, fűszerezzük babérlevéllel, darált borssal, összevágott kaporlevéllel és ízesítsük sóval. Lefedve pároljuk pár percig, míg a hús a saját levét el nem párologja, majd öntsünk alá pár decinyi vizet. Ha szükséges az elpárolgott vizet pótoljuk.

Ha a húsdarabok kezdenek megpuhulni, adjuk hozzá a vékony csíkokra felvágott sárgarépát, petrezselyemgyökeret, káposztát és a felkockázott burgonyát. Öntsük fel körülbelül másfél liternyi vízzel, majd főzzük tovább még 10-15 percig. Utána tegyük hozzá a paradicsompürét, forraljuk jól össze, majd a vékonyra felvágott és előzőleg megfőzött céklát is.

Párperc forralás után ízesítsük citromlével, és azonnal forrón tálaljuk leveses tálkákba. Tetejére egy-egy evőkanálnyi tejfölt kanalazzunk.