Nem múlhatott el fogadás vietnámi papírtekercs nélkül. Marta Moszczenska, Kanada volt nagykövete imádta ezt a finom vendégváró falatot. Sokszor készítettem a vendégeinek. Most kicsit nosztalgiázok a régi szép idők emlékére.

Hozzávalók:

Mogyorószószhoz:

  • 1 diónyi friss gyömbér
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 2 szál újhagyma
  • 1 maréknyi sósmogyoró
  • 2 evőkanál rizs- vagy fehérborecet
  • 2 evőkanál méz
  • 1 teáskanál chiliszósz
  • 3 evőkanál szójaszósz
  • 1 csokor friss korianderlevél

Az újhagyma kivételével vágjuk gyufaszál vékonyságúra a megtisztított zöldségeket, majd dobjuk forrásban lévő sós vízbe. Hagyjuk benne fél percig, majd öntsük egy szűrőedénybe. Azonnal engedjünk rá hideg vizet, és jól hűtsük le.

Öntsünk kéz meleg vizet egy tálba, és egyenként tegyünk bele egy-egy rizspapírt, egy perc alatt megpuhul. Vegyük ki és tegyük egy tiszta konyharuhára, majd tegyünk a közepébe a leforrázott zöldségekből. Tetejére a csíkokra vágott újhagymát és egy-egy levél mentát és bazsalikomot tegyünk. Kezünkkel jól összeszorítva göngyöljük fel, úgy hogy a széleit közben behajtjuk.

A szósz elkészítéséhez tegyünk minden alapanyagot egy turmixgépbe, majd jól pépesítsük.

Ha előételként szeretnénk tálalni, tegyünk párlevél színes salátát egy nagy tányérra, majd közepére a ferdén kettévágott rizstekercseket helyezzük, végezetül csorgassuk meg a szósszal.

Vendégváró falatként a nagy tálra tálalt és félbevágott tekercsekkel kínáljuk a vendégeinket.