Süsd magad a pitát a tojáskrémhez! Dekoratív és nagyon finom előétel!

6-7 darab tojást főzzünk meg keményre. Vágjuk apró darabokra, majd tegyük egy tálba. Adjunk hozzá 2 evőkanál majonézt, egy evőkanál tejfölt és egy evőkanál mustárt.

Fűszerezzük csipetnyi tárkonnyal, pár csepp citromlével, ízlés szerint sóval, egy leheletnyi őrölt fehérborssal és frissen összevágott petrezselyem zölddel. Óvatosan keverjük össze, majd tegyük hűtőbe pár órára. Félbevágott pita kenyérbe töltsük.

Pita kenyérhez:

  • fél kg búzaliszt
  • 1 csomag szárított élesztő
  • 1 evőkanál cukor
  • 3,5 dl víz
  • 1 teáskanál só
  • 1 evőkanál olívaolaj


Szórjuk a lisztet egy dagasztótálba, adjuk hozzá a szárított élesztőt, cukrot és az olívaolajat. Kis adagokban, dagasztás közben csorgassuk hozzá a langyos vizet, majd elektromos dagasztóval addig keverjük még a tészta az edény falától el nem válik.

Borítsuk liszttel meghintett deszkára, gyúrjuk át még egyszer, majd osszuk kétfelé. Nyújtófával nyújtsuk két milliméter vastagságú, kerek lapokká, széles szájú pohárral szaggassuk ki. Tegyük egymás mellé sütőpapírral leborított sütőlapra, kelesszük még 15 percig, majd előmelegített sütőben 170 fokon süssük 8-10 percig.

Ha elkészül, várjunk vele még langyosra hűl, majd rakjuk zacskókba, így a pita nem fog kiszáradni, könnyebb lesz majd megtölteni.