Tegyük a joghurtot egy keverőtálba, adjuk hozzá a lereszelt citrom héját, a vaníliarúd kikapart magjait és 50 g porcukrot. Keverjük jól össze.
A tejszínt öntsük egy kis lábasba, tegyük bele a kevéske hideg vízbe beáztatott zselatint, majd melegítsük addig, míg a zselatin fel nem oldódik. Keverjük a joghurtos alaphoz. Töltsük poharakba, majd tegyük a hűtőbe legalább 3-4 órára.
A grapefruitot hámozzuk meg úgy, hogy a fehér héját is vágjuk le, vágjuk négyfelé, és a közepében lévő fehér eret is metsszük ki, majd vágjuk kis kockákra. Tegyük egy lábasba, öntsük rá a grapefruitlevet, reszeljük rá a friss gyömbért, ízesítsük a megmaradt cukorral. Forraljuk fel és hideg vízzel elkevert keményítővel sűrítsük be. Ha kihűlt, kanalazzuk a joghurtzselé tetejére. Friss citromfűvel díszítsük.