A hétfői Reggeli című műsorban körtés spenótlevest és paradicsomtortát készítettünk. Itt megnézhetitek, hogyan is fogtam neki. Persze a recepteket is közreadom.

 

Paradicsomtorta

Hozzávalók:

  • 10 dkg vaj
  • 1 doboz 40 dkg-os paradicsomkonzerv
  • 20 barnacukor
  • 3 db tojás
  • 20 dkg liszt
  • fél evőkanál sütőpor
  • fél kávéskanál őrölt szerecsendió
  • fél teáskanál őrölt szegfűszeg
  • 1 teáskanál őrölt fahéj
  • 10 dkg dió
  • 1 csipetnyi só

Krémhez:

  • 40 dkg mascarpone sajt
  • 15 dkg fehér csokoládé
  • fél citrom lereszelt héja

Paradicsomtorta

Tegyük a szobahőmérsékletű vajat egy keverőtálba, öntsük rá a cukrot, sót, majd elektromos habverővel addig keverjük, míg könnyű és habos nem lesz. Egyenként dolgozzuk hozzá a tojásokat, majd az leturmixolt paradicsomkonzervet.

Keverjük össze a lisztet a sütőporral, darált dióval és az őrölt fűszerekkel, majd dolgozzuk a paradicsomos masszához.

Kenjünk ki vajjal, és hintsünk meg liszttel egy kerek közepes méretű lecsatolható oldalú tortaformát, és öntsük bele a masszát.

Tegyük előmelegített sütőbe, és süssük 150-160 fokon 40-45 percig. Mielőtt kivennénk a sütőből, szúrjuk meg fogvájóval, ha nem ragad rá a tészta biztosak lehetünk, hogy teljesen átsült a süteményünk.

Krémhez

Olvasszuk meg vízgőz felett az összetört fehércsokoládét. A mascarpone sajtot kanalazzuk egy kis tálba, és állandóan kevergetve csorgassuk bele a felolvasztott csokit. A végén keverjük hozzá a citrom lereszelt héját.

Az elkészült süteményt szedjük ki a formából, hagyjuk kihűlni, majd vágjuk cikkekre. Tálaljuk tányérokra, és kanalazzunk a tetejére a sajtos krémből.

Körtés spenótleves

Hozzávalók:

Egy fazékban forrósítsuk fel a vajat, majd pároljuk meg benne a felkarikázott póréhagymát. Öntsük fel a zöldséglevessel, ha nincs, akkor vízzel és zöldségleveskockával. Tegyük bele a megtisztított és feldarabolt burgonyát, spenótot és a körtét.

Körtés spenótleves

Fűszerezzük őrölt borssal és sóval. Főzzük 10-15 percig, majd dúsítsuk tejszínnel, és a végén kézi mixerrel pürésítsük. Tálaljuk csészékben, és a tetejére szórjunk pirított diót.

A körtés spenótleveshez készítettem még parmezán sajtos rudat. Tante Fanny friss leveles tésztát használtam, ezt széthajtogattam, majd pizzavágó késsel felcsíkoztam két centis csíkokra. Megszórtam reszelt parmezán sajttal, majd forró sütőben ropogósra sütöttem.

Kapcsolódó linkek: