Az indiai konyhából származó fűszeres lekvárt, chutney-t készítünk körtéből, mely a sok illatos fűszertől lesz igazán pikáns. Videón is megnézhetitek az elkészítését.


Hozzávalók: 1, 5 kg körte (jó érett gyümölcs a jó hozzá, például Császár körte), 1,5 rúd fahéj, 1-1 teáskanál szegfűbors és szegfűszeg, 1 chili, 1,5 diónyi gyömbér, 1 csapott teáskanál só, 6-8 dkg cukor, 2-3 evőkanál almaecet, 1 maréknyi mazsola

körtechutney

Az érett, szaftos körtéket mossuk meg, hámozzuk meg, és a magházat távolítsuk el. Az apró kockákra vágott körtét tegyük fel egy nagyobb lábosban főni. Fűszerezzük a fahéjjal, szegfűborssal, szegfűszeggel, sóval. Adjuk hozzá a mazsolát is, és édesítsük cukorral. Majd adjuk hozzá a frissen lereszelt gyömbért és az apróra vágott chili paprikát (ha nem szeretjük nagyon erősen, akkor az ereit dobjuk el). Jó sűrűre főzzük, akkor adjuk hozzá az almaecetet. Ezzel még 5-6 percig főzzük, majd forrón üvegekbe töltjük. A teli üvegeket öt percre fejre állítjuk, így biztosítjuk, hogy elálljon a főztünk. Aki nem szereti a darabos fűszereket a szószban, nyugodtan használhat őrölt fűszereket is az elkészítéshez.

A körtechutney-t sajtokhoz, pástétomokhoz, hideg sültekhez, vadakhoz fogyaszthatjuk.

Nézd meg a videót is!




Korábbi videós befőzéseink:

Pikáns cukkíni savanyúság

Szedres őszibarackleves

Paprikalekvár

 

Te is szeretsz befőzni, lekvárokat, befőttet készíteni? A befőzési kellékeket, üvegeket, eszközöket, hozzávalókat megtalálod Lekvárosház oldalunkon.

Kapható még málunk többféle fűszeres lekvár és chutney is,