Ez a pizza egész évben elkészíthető, de friss, zsenge spenótlevéllel az igazi!

Hozzávalók két pizzához

Tésztához: 40 dkg búzaliszt, 10 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt, 1 csom. szárított élesztő, 1 tk. só, fél dl olívaolaj

Töltelékhez: 15 dkg spenótlevél, 6-8 paradicsom, 10 dkg sonka, 20 dkg trappista sajt, 3 ek. olívaolaj, 2 g. fokhagyma, só, 3 ág kakukkfű, 1 csokor bazsalikomlevél, bors

Elkészítése: A tészta hozzávalóit dagasszuk pár percig, kelesszük kétszeresére. Hámozzuk meg a paradicsomot, daraboljuk fel. Egy lábasban forrósítsuk fel az olívaolajat, tegyük bele a felszeletelt fokhagymát, majd hevítsük addig, amíg a fokhagyma sisteregni kezd. Tegyük hozzá a paradicsomdarabokat, fűszerezzük kakukkfűvel, bazsalikomlevéllel, sóval és borssal. Főzzük 6-8 percig, amíg a szósz kellően sűrű lesz.

A tésztát osszuk kétfelé, és gyúrjuk át jól. Egyik felét nyújtsuk ovális alakra, fél centi vastagra. Tegyük sütőlapra, kenjük meg a felét paradicsomszósszal, tépkedjünk rá a sonkából, és tegyünk rá a leforrázott spenótlevelekből. Szórjuk meg kockára vágott sajttal, majd a másik felét hajtsuk rá. Széleit kezünkkel nyomkodjuk össze, majd tegyük előmelegített sütőbe. 170 fokon süssük 10 percig.